Műteni kell a Kowalsky meg a Vega frontemberét

Műteni kell a Kowalsky meg a Vega frontemberét

A zenekar hivatalos közösségi oldalán ma jelent meg a hír, miszerint a frontembert vesekővel kell megműteni. Emiatt egy koncert elmarad, de szerencsére Kowa jól van.

Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara jelenleg a Kowalsky meg a Vega, koncertnaptárjuk zsúfolásig tele. Ebben a nagy hajtásban szombaton kora este érkezett a hír, hogy a zenekar énekese és szövegírója Kowalsky Balázs Gyula, azaz Kowa a banda legutóbbi két koncertjét – Ópusztaszer és Szentgotthárd – már fájdalomcsillapítókkal és egészségügyi személyzet segítségével tudta végigcsinálni, s ez igaz a szombat esti szabadegyházi koncertre is.

 

 

 

Az ok pedig nem más, mint a veséjéből elindult kő, amely igen komoly görcsöket okoz az énekesnél. A vizsgálatok során kiderült, hogy a vesében még két, meglehetősen nagy kő található, így a vasárnapi marosszentgyörgyi koncertnek már nem mernek nekivágni. Kowára tehát hamarosan műtét vár, s utána újult erővel folytatja a zenekar a turnét.

A hírt egyébként maga az énekes osztotta meg hivatalos közösségi oldalukon, a tőle megszokott pozitív hangvételben, s egyben köszönetet mondott a sok segítségért is.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×