„Múzsám a határidő”

Pátkai Tivadar Radnóti-díjas győri költő, író november elsején tölti be hetvenedik életévét. A kerek születésnap alkalmából a napokban a Műhely folyóirat ünnepi estet szervezett számára a Zichy-palotában.

Az ünnepelttel Juhász Attila költő, irodalomtanár beszélgetett, felelevenítve életútját, emlékeit, munkásságát.

 

Pátkai Tivadar 1947-ben született Sokorópátkán, egy bakonyaljai faluban, ahol apja, Háklár Ernő borbélymester volt. A Pátkai felvett név, Kormos István javaslatára keresztelkedett át első verseskönyve, az Otthonról haza 1979-es megjelenésekor. Tivadar szívesen elevenítette fel gyermekkorát, az apja borbélyműhelyét, ami egyfajta falusi agóraként működött, ahol a férfiak leginkább újságot olvastak, kártyáztak, bort ittak és megbeszélték, mi történt a faluban, a határban. Ezekről a falusi emberekről mintázta A kőrisfa árnyéka című prózakötetének alakjait, melynek dolgozik a folytatásán. Hosszú ideig gyűjtötte az anyagot Sokorópátkáról a levéltárban. A novellafüzér hamarosan összeáll, valós helyszíneken, valós emberekből összegyúrt szereplőkkel, de nem szociográfia, hanem színtiszta szépirodalom lesz – ígéri. Az est befejezéseként fel is olvasott készülő könyvéből, nagy derültséget keltve a hallgatóságban.

 

 

De térjünk vissza a kezdetekre: Pátkai Győrben végezte el a Jedlik-iskola közlekedésgépész szakát, majd éveket töltött hajógépészként a Dunán, ekkor szokott rá az olvasásra, hiszen mint mondja, unalom ellen az volt a legjobb orvosság a hosszú hajóutakon.

Még fiatal fiúként lett irodalmi színpados, majd többekkel együtt a '70-es évek elején megalapították a Kassák Lajos Művészeti Kollégiumot. Ez a csoportosulás a Győrben élő képzőművészek, irodalmárok szellemi műhelye volt, a kollégium ügyét Kormos István is felkarolta.

 

 

„45 éve irodalmi körökben csak úgy emlegettek bennünket (Pátkai Tivadar, Borbély János és Villányi László), hogy a Győri szentháromság, vagy a győri fiúk” – mesélte a költő. Majd azzal folytatta: szerencsésnek tartja magát, hogy atyai barátjának mondhatta Kormos Istvánt, akinek a segítségével bekerült a kortárs irodalmi vérkeringésbe. Büszke arra is, hogy személyesen adhatta át verseit Weöres Sándornak.

 

 

Tréfásan jegyezte meg: az első író-olvasó találkozója a győri szeszgyár ifi klubjában volt, tengernyi tömény ital között – ekkor gondolta úgy, nem is lehet olyan rossz a költők sorsa.

Később sok-sok műfajban kipróbálta magát, volt szabadúszó, újságíró a Rába újságnál, a Nyugati Hírlapnál, volt a Műhely folyóirat szerkesztője, népművelő és levéltáros is. Azt mondja, mindegyik munkája hozzátett az életéhez, de ma már nem gondolja, hogy az irodalom, a művészet képes megváltani a világot, csupán szebbé teheti.

 

 

Arra a kérdésre, „mit csinál ma a költő?”, azt a választ kaptuk, hogy manapság glosszákat ír az Élet és Irodalomnak, prózát folyóiratoknak, többnyire a fent említett novella-füzért. „Ezért mondom, hogy manapság a legfőbb múzsám a határidő” – zárta a beszélgetést.

A költővel egy korábban készült interjú itt olvasható.

 

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×