Nagypéntekre elkészül a belvárosi keresztút

Nagypéntekre elkészül a belvárosi keresztút

A győr-belvárosi szabadtéri keresztút a Győri Egyházmegye, az önkormányzat, valamint elkötelezett helyi vállalkozók összefogásából, kortárs alkotók közreműködésével készül. Az Európában egyedülálló projekt részleteiről kedden számoltak be a szervezők.

A győri, belvárosi kálváriát egy kilométeres kerületű kör határvonalára tervezik, amely a Nagyboldogasszony-székesegyháztól indulva érinti a Dunakapu, a Széchenyi és a Bécsi kapu teret, majd visszaér a székesegyházhoz. A tizennégy stáció hét domborműből, két grafikából és öt festményből áll. Az alkotásokat üvegbeton borítású, kétszer egyméteres tartószerkezetben függesztik fel az épületeken, vagy lábakra állítva. A stációk éjszakai kivilágítást is kapnak.

Bogisich Ferenc, dr. Veres András, dr. Fekete Dávid

„Egy éve dolgozunk a keresztút megvalósításán. Korábban a Káptalandombra álmodtam meg a stációkat, ám a körülöttem lévők azt mondták, ne legyek kishitű, így a város és a vállalkozók támogatásával elkészülhet a belvárosi kálvária. Ez az összefogás is azt jelzi, hogy a jövőben gondolkodunk, a jövőnek akarunk építeni, a jövőnek üzenünk” – mondta dr. Veres András győri megyés püspök.

Dr. Fekete Dávid alpolgármester emlékeztetett, a nagy katolikus ünnepek számára a győri belváros adja a csodálatos hátteret, ilyen a Szent László-körmenet, vagy az utóbbi időben már az Úrmenet, és a nagypénteki körmenet is. Az új projekttel pedig növekedhet a belváros turisztikai vonzereje és a győri polgárok, közösségek lokálpatriotizmusát is erősítheti a keresztút felállítása.

A belvárosi kálvária útvonala

Bogisich Ferenc üzletember felelevenítette: 2016-ban egy nagyszabású összefogás eredményeként megújultak a Széchenyi téri bencés templom harangjai, majd tavaly felállították a Mindenki Krisztusa elnevezésű köztéri alkotást a Püspökvár előtt. A vállalkozó hangsúlyozta, országosan is példaértékű az összefogás a belvárosi keresztútért, amely révén művészi, szakrális alkotások valósulnak meg az utókor számára.

A keresztút 50 millió forintba kerül, melyet a három résztvevő egyenlő arányban biztosít. A kálvária megáldására nagyhétfőn 17 órakor kerül sor, a hívek pedig a nagypénteki keresztutat 18 órától már a felállított stációk előtt járhatják Veres András megyés püspök vezetésével.

Gutenberg tér 2.:Triangulum galéria

Dr. Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója arról számolt be, hogy a Gutenberg tér 2. szám alatti épületben található kiállítóteret március elsejétől Triangulum galériának hívják, ahol elsőként március 6-án a keresztút alkotásait mutatják be egy tárlat keretében. A tárlat április 14-ig mindennap 10 és 18 óra között lesz látogatható.

Dr. Veres András megyés püspök bejelentette: március 21-től megnyitják a püspöki palota egy részét a látogatók előtt. Csoportos vezetéssel látogatható lesz a püspöki kápolna, a könyvtár, az ebédlő, valamint a várkert. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges a Szent László Látogatóközpont kaptalandomb.hu címen található honlapján.

Az alkotók nevei a stációk sorrendjében, a technika és a helyszín megjelölésével:

Az ítélet : Alkotó: Lipcsey György, technika: kisplasztika, helyszín: Káptalandomb 9. Jézus elindul a kereszttel: Alkotó: Kurcsis László, technika: grafika, helyszín: Káptalandomb 15. Jézust a kereszt földre sújtja: Alkotó: Babos Éva, technika: festmény, helyszín: Jedlik Ányos utca 3. Anyám, eljött az én órám: Alkotó: Csizmadia István, technika: festmény, helyszín: Dunakapu tér 6. Te is Simon lehetsz: Alkotó: Kurcsis László, technika: grafika, helyszín: Apáca utca12. Veronika kendőt nyújt Jézusnak Alkotó: Lebó Ferenc, technika: kisplasztika, helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum , Apátúr-ház. Jézus másodszor esik el Alkotó: Csurák Erzsébet, technika: festmény, helyszín: Liszt Ferenc utca 1. Magatokat és gyermekeiteket sirassátok: Alkotó: Kis Péter, technika: kisplasztika, helyszín: Bencés Rendház. Jézus harmadszor is elesik: Alkotó: Kis Péter, technika: kisplasztika, helyszín: Baross Gábor út 4. Jézust megfosztják ruháitól: Alkotó: Horváth Ákos, technika: kisplasztika, helyszín: Kármelhegyi Boldogasszony-templom.Nem a szegek, a szeretet tartotta a kereszten: Alkotó: Szabó Márton, technika: kisplasztika, helyszín: Bécsi kapu tér 11. Jézus meghal a kereszten: Alkotó: Borbély Károly, technika: festmény, helyszín: Káptalandomb 2. Jézus holttestét anyja ölébe teszik: Alkotó: Lipovics János, technika: kisplasztika, helyszín: Káptalandomb 3. Jézus holttestét sírba helyezik: Alkotó: Babos Ágnes, technika: festmény, helyszín: Nagyboldogasszony-székesegyház.

 

Földvári Gabriella

Fotó: MekliZ Fotóstúdió

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×