Ne dobja le a fenyőfát az erkélyről!

Vízkereszttel véget ért a karácsonyi ünnepkör, a településeken megkezdték a lebontott karácsonyfák begyűjtését. Győrben már évek óta kijelölt helyeken gyűjtik a volt karácsonyfákat.

 

Győrben évek óta arra kérik a lakosságot, hogy a kijelölt gyűjtőhelyekre vigyék el a kidobott fenyőfákat. 95 kijelölt hely van a város különböző pontjain. A lakosság hozzászokott ehhez a gyakorlathoz, a fák 90-95 százaléka a kijelölt gyűjtőhelyekre kerül – mondta Ozsvárt Tamás, a Győr-Szol Zrt. kommunikációs vezetője.

A fenyők eltávolítására más lehetőséget is biztosít a város, a családi házas övezetekben az úgynevezett biokukákban, felaprítva helyezhető el a fa.

Egyre többen vásárolnak ugyanakkor műfenyőt karácsonykor, a már elhasználódott, kidobásra szánt darabokat a hulladékudvarok műanyagos konténereiben gyűjtik össze – közölte Ozsvárt Tamás.

Sámson László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. hulladékkezelési igazgatója elmondta: becsléseik szerint Budapest esetében, körülbelül félmillió fenyőfát kell összegyűjteniük évente. A használt műfenyőket a fővárosban is lomként fogadja be a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a műfenyő műanyag része termikusan hasznosul, a fém része pedig kohósításra kerül a hulladékhasznosító műből kikerülve – mondta Sámson László.

Izsák Orsolya ügyvéd elmondta: aki kárt okoz azzal, hogy a már nem használt fenyőjét kidobja az erkélyről, azt köteles megtéríteni, egy személygépjárműre ráeső fa akár több millió forintos tételt is okozhat. Ilyen esetekben a közterület-felügyelet szab ki bírságot a tulajdonosra vagy bérlőre – tette hozzá.

A győri gyűjtőhelyek listája ide kattinva érhető el.

Fotónk illusztráció (MTI: Balogh Zoltán).

hirado.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×