Nyáresti slágerek fiatal sztárokkal

Az idei év Maria Callas-díjas művésze Győrben.

Az elmúlt öt évben a „The Voices!” produkció a nemzetközi operajátszás legkiválóbb, világszerte ünnepelt, Plácido Domingo’s Operalia-díjas fiatal művészeit hívta meg Győrbe. A Borkai Zsolt polgármester kezdeményezésére létrejött, világszínvonalú program az első alkalommal főként az operakedvelők érdeklődését keltette fel, azonban az esemény után hamar elterjedt a hír, hogy nem a megszokott operakoncerttel találkozott a publikum.

Az elmúlt évek rendezvényei műfaji sokszínűséggel, könnyed, nyáresti szórakozást garantáltak, a szervező GuliAnd csapata pedig ezúttal is önfeledt kikapcsolódást ígér a Voices of 2017! Közönségének, szeptember 2-án.

 

A Széchenyi téren látható est sztárvendége, Marina Costa-Jackson Las Vegasban született, majd fiatalkori éveit főként Parmában töltötte, és a zenei tanulmányait Philadelphia zeneakadémiáján fejezte be. 2015-ben megkapta a New York-i Metropolitan Énekverseny első, majd az azt követő évben a Plácido Domingo’s Operalia operakategória díját.

Az Opera de Paris, a Kölni Opera, a Walesi Nemzeti Opera és a Metropolitan színpadainak sztárja 2017-ben elnyerte a „Maria Callas Debut Artist of the Year” díjat. A szoprándíva rendszeres vendége Dmitri Hvorostovsky és Andrea Bocelli koncertjeinek. Marina Costa-Jackson szeptember 2-án lép fel első alkalommal Magyarországon.

 

L. P.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×