Nyáry Krisztián: „A költészet mindig létezett”

Nyáry Krisztián: „A költészet mindig létezett”

„Amióta emberi civilizációról beszélhetünk, azóta versek is vannak. A költészet maga pedig az egyik legizgalmasabb művészet, hiszen lényegében nem kell hozzá semmi. Sem festővászon, sem hangszer, csupán egy költőre van szükség” – mondta lapunknak Nyáry Krisztián irodalomtörténész, könyvkiadó és író, akivel a magyar költészet napja – április 11. – kapcsán beszélgettünk.

Nyáry Krisztián – a fiatal kortárs költők véleményét alátámasztva – úgy látja, hogy a mai magyar költészet valóban ébredési fázisban van, és kifejezetten jó korszakot él meg. „Egy adott időszak résztvevőiként azonban nehéz tájékozódnunk, így majd az időbeli távlat, tehát a következő 20-30 év adhat majd nevet a ma költészetének. Könyvkiadóként azt látom, hogy nagyon sokan olvasnak és osztanak meg az interneten verseket, függetlenül attól, hogy a szerző verseskötetét megvásárolják-e. Nem az eladott példányszámok szabják meg a költészet értékét. Példának okáért vegyük József Attilát, akinek nagyon kevés verseskötete fogyott ugyan, mégis irodalmunk egyik klasszikus költőjévé vált” – hangsúlyozta az irodalomtörténész.

A megújulást sokkal inkább a közvetítő csatornák változásában látja Nyáry Krisztián, aki szerint a versesköteteket, mint a költészet csúcstermékét, nem feltétlenül veszik meg az emberek, de más felületeken, vagy formában rendkívül sokan fogyasztják a kortárs lírát. „A költészet visszatér a gyökereihez, újra közelít az élő költészet műfajához. Az olvasóközönséggel való közvetlen kapcsolattartás egyre inkább olyan eseménytípusokat kíván, ahol kortárs költők, kortárs zenészekkel lépnek színpadra, vagy író-olvasó találkozókat, akár társművészetekkel kiegészítve. Az ilyen produkciókért a fiatalok éppúgy sorba állnak, mint egy rockkoncertért” – tette hozzá az író.

Egy kis történelmi visszatekintéssel is élt Nyáry Krisztián, miszerint 150-200 évvel ezelőtt a műveltséghez elengedhetetlenül hozzátartozott a kortárs szépirodalom olvasása. Az irodalomtörténész véleménye szerint ma azonban már – akár értelmiségiként is – érvényesülhet az, aki nem olvas kortárs irodalmat. Éppen ezért nagy a szakadék az olvasók és nem olvasók tábora között. A probléma sokszor abban rejlik, hogy egyáltalán nem jutnak el a költemények a közönséghez.

„Nagyon fontos azt tisztázni, hogy jelenleg miben látjuk az értelmét a versolvasásnak, és miért fontos, hogy felnőtt korunkra többé váljon ez egy régi iskolai feladatnál. Talán azért, mert a társadalom fejlődése során nem találtak ki tömörebb formát a versnél az érzelmi tapasztalatok átadására. Lehet többkötetes tanulmányt kiadni az elmagányosodásról, de annál szebben, mint hogy ’Semmi ágán ül szívem’ megfogalmazni, aligha lehet” – mutatott rá a költemények aktualitására Nyáry Krisztián.

Az irodalomtörténész úgy véli, hogy az írás készsége abszolút tanulható, olvasással fejleszthető, hozadéka pedig bármilyen munkában, és ezzel együtt a mindennapi életben is visszaköszön. „A készséget, ami az érzelmi tapasztalatok elsajátítására és befogadására alkalmassá tesz bennünket, azt irodalmi művek olvasásával fejleszthetjük csak ki igazán. Lehet valaki programozó, hentes vagy épp könyvelő, bárhol alkalmazhatja ezt a kifejezési módot. Éppen ezért nem szabadna egyes társadalmi csoportoknak leválniuk a versolvasók köréről, mert az mindenkinek veszteség” – fejtette ki az író.

Nyáry Krisztián a klasszikus és a kortárs költészet hasonlítása kapcsán elmondta, hogy a témákat tekintve – szerelem, magány, születés, halál – nincs új a nap alatt, csak épp mindig az adott kornak megfelelően szólnak a költők a leglényegesebb emberi kapcsolatokról, problémákról és küzdelmekről. „Az pedig, hogy idővel mi válik klasszikussá, fennmaradó közkinccsé az utókornak, mindig egy hosszabb folyamat eredményeként derül csak ki” – összegezte az író.

 

Szerző: Simon Barbara
Fotó: O. Jakócs Péter

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×