„Nyelvi ujjlenyomatunkból” alkot profilt az ügyészségnek

„Nyelvi ujjlenyomatunkból” alkot profilt az ügyészségnek

A szöveg árulkodó. Elárulja szerzője nemét, korát, akár a foglalkozását is. Megtudható belőle, hogy diktálták, vagy az írója találta ki. Nem a kéz ír, hanem az agy – mondja Ránki Sára, aki nyelvi profilozást végez. Nyelvész szaktanácsadó a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Mennyire köztudott, hogy az ügyészség munkáját nyelvészszakember is segíti?

Egyáltalán nem tudják. A nyelven, a beszéd jelentőségén az emberek nem szoktak gondolkodni, ezért nem kézenfekvő nyelvészszakértővel konzultálni sem, mert eszünkbe sem jut, hogy a nyelv, a nyelvhasználat, akár írásban, akár szóban nagy buktatója az embernek.

Hányan vannak az országban ilyen szakemberek?

Nem tudom pontosan, de nem vagyunk sokan.

Külföldön is ilyen kevéssé ismert ez a hivatás?

Nem. A nemzetközi konferenciákon mindig kiderül, hogy bevett dolog nyelvészszakértőt vagy szaktanácsadót alkalmazni, az egyetemeken, főiskolákon tanítják a nyelvészeten belül az igazságügyi nyelvészetet. Magyarországon ennek a területnek gyakorlatilag nincs szakirodalma és gyakorlatot sem könnyű szerezni.

Ön hogy találkozott vele?

Magyar szakos egyetemistaként egy katalógusban találtam egy könyvet, ami kriminalisztikai szövegnyelvészettel foglalkozott, azt elolvasva azonnal kedvet kaptam. A szakdolgozatom börtönnyelvészetből írtam. Ez a szakma olyan: mindig a munka során, közben derül ki, hogy mennyi mindenre lehet használni. A bűnügyi nyelvészet nemcsak egy alkalmazott nyelvészeti ág, hanem szociolingvisztikai tudományág is, szociológiai szálak nélkül itt az ember nem tud a nyelvvel foglalkozni. Nagyon fontos, hogy mindenkire kíváncsinak kell lenni, nem lehet válogatni sem a bűnelkövetők, sem a bűncselekmények között. Itt az ember tényleg mindennel találkozhat, és azt is meg kell tanulni, hogy egy szakértőnek hol van a saját határa, tudni kell, hogy, miért vállalhatok felelősséget. Mivel kevesen vagyunk, nincs kontroll.

Milyen bűncselekményekkel találkozott?

Gyakorlatilag mindennel a bolti lopástól a sorozatgyilkosságig. Az, hogy valakiből bűnelkövető lesz, nagyon gyakran múlhat egy hajszálon. Azt gondolom, az ember empatikusabbá válik a munka során. Én soha nem tudhatom, hogy ki miért lett az, ami, és ez nem a sajnálat vagy nem sajnálat, egyszerűen társadalmi jelenségeket vizsgálok a nyelvészeti munkám során.

Mi az, amivel még foglalkozik a nyelvészszakértő, szaktanácsadó? Mondta a börtönnyelvészetet, mi még a területe?

Végzek úgynevezett nyelvi profilozást. Fontos, hogy itt nem személyiségrajzot készítek. Ilyenkor azt kell megállapítani valakiről a nyelvhasználata alapján, hogy kicsoda. Amikor nem tudjuk például, hogy egy névtelen levélnek ki a szerzője, akkor a szöveg alapján nyelvi profilt lehet alkotni arról, hogy kit is keresünk. A szövegből meg lehet állapítani, hogy férfi vagy nő, nagyjából hány éves, az ország melyik területéről származik, mi lehet a foglalkozása, milyen barátai lehetnek. Szövegelemzést, szerzőségvizsgálatot is gyakran készítek, ilyenkor többek között azt vizsgálom, hogy két szövegnek ugyanaz-e a szerzője, diktálás alapján született-e, kényszerítettek-e valakit annak megírására. Nem ritka például, hogy egy levélnek van értelmi szerzője és valaki más írta. Szeretném hangsúlyozni, hogy én kézírást nem vizsgálok, grafológiával egyáltalán nem foglalkozom, csak a szöveggel dolgozom, teljesen mindegy, hogy kézzel van-e írva vagy sem. Egyébként a bűnelkövetők nagy része ma már semmit nem ír kézzel, az elavult dolog. A szöveg nagyon árulkodó, azt szokták mondani, hogy nem a kéz ír, hanem az agy, a szöveg milyensége dönti el, hogy kivel találkozik az ember.

Érték meglepő dolgok?

A nyelvészet régi téziseit látom megdőlni. Azt tapasztalom, hogy az intelligencia, az iskolai végzettség és a nyelvhasználati készség és képesség között nincs összefüggés. Főleg a börtönnyelvi vizsgálatok során látom, hogy lehet intelligencia nélkül gondolkodni a nyelvről.

Nekik hányféleképpen kell magyarul beszélniük? Hiszen beszélnek egy bűnelkövetői szlengek, beszélik a börtönszlenget, a szűkebb környezet, a család nyelvét és valahogy ezt szét kell tudni választani.

Nyelvi státuszát tekintve egy fogvatartott nem átlagember, hiszen legalább három csoportnyelvet beszél: a saját köznyelvét, a börtönnyelvet és a saját bűnelkövetői csoportjára jellemző szlenget is, ha van ilyen. Azt a fogvatartottaktól tudom, hogy nem mindegyik bűnelkövetői csoportnak van meg a saját szlengje, mert nem kell, hogy meglegyen. Vannak olyan bűncselekményfajták, például a lopás, amely elkövetői csoportjának kommunikációja elvétve tartalmaz csoportnyelvi szavakat. A kábítószer - kereskedőknek külön nyelvük van. Ott alakul ki közös nyelv, ahol ezt az adott csoport megkívánja.

Egy idő után beszélik a jogi szaknyelvet is?

Van olyan fogvatartott, aki azt mondja, hogy jobban, mint a jogászok, egyszerűen rá vannak kényszerítve. Ahhoz, hogy elolvassanak egy ítéletet vagy a saját ügyük kapcsán egy jogi szaknyelven keletkezett iratot, megtanulják már az előzetes fogva tartás alatt, egyszerűen ez az érdekük.

 

 

A nyelv egyre gyorsabban változik, kopnak ki szavak, jönnek be újak. A bűnelkövetői vagy éppen a börtönnyelv idomul ehhez?

Az alapszókészlet a funkciók miatt nagyon nem változik, de változik azért, mert más generációk kerülnek be, valamint a nők és a férfiak is más szavakat használnak. Bár szótározható a börtönszleng, de tudni kell, hogy fogvatartottaknak nem érdekük, hogy a börtönnyelv ismertté váljon a hatóságok előtt és elemezhető legyen.

A nyelvhasználat akár írásban, akár szóban olyan ismertető jegy, mint mondjuk az ujjlenyomat?

Igen és nemcsak fizikai mivoltában. Nemcsak a hanglejtés, hangsúly, hangmagasság, amit bár tudunk változtatni, de ez is egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Külföldön egyébként van hangnyomat is, digitálisan rögzítik az ember hangsajátosságainak jegyeit, mert azok is egyszeriek. Emellett a nyelvhasználat egy idő után annyira rutinná válik az emberben, hogy abszolút egyedi azonosító jele lesz. Nem is vesszük észre, hogy mennyire csak ránk jellemzően, rutinosan, konzekvensen használunk kifejezéseket, kötőszavakat, toldalékokat, a nyelv legkisebb egységétől a legnagyobbig.

Nem lehet ezt tudatosan megváltoztatni?

A tudatos nyelvhasználat általában addig szokott tartani, hogy az ember tudja, ha bemegy egy munkahelyre, miként beszéljen. Azt hisszük, ha a szavakat megváltoztatjuk, akkor elbújhatunk, de a szavaknál kisebb és nagyobb egységek is vannak a nyelvben, és az ember ennyi mindenre nem tud figyelni. Még az igazán tudatos nyelvhasználó is hibázik. Ha nekem kellene a saját szövegemet torzítani, nagyon át kellene gondolnom, hogy miként tegyem.

Át tudná verni magát?

Én is próbáltam úgy szövegezni, hogy ne én legyek, de visszaolvasva észrevettem olyan dolgokat, amiket képtelen voltam megváltoztatni: az én mondatszerkesztésem, szóhasználatom, kötőszó- és toldalék használatom. Az ember sokkal egoistább, semhogy ki tudna lépni saját magából.

Milyen nyelvhasználati jegyek utalhatnak ránk, amiktől nem tudunk szabadulni?

Vannak például olyan szavak, ahol kétféle toldalékot lehet választani: farmerben vagy farmerban, férfivel vagy férfival. Én mindig azt mondom, hogy férfival és farmerben. De ilyen ismertetőjegy például a mondatok szerkesztése, a „hogy” használata. Ezek nagyon pici részei a nyelvnek, de mégis jellemzőek az emberre. Aztán mindenkinek van szófordulata, amitől nem tud szabadulni. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem tudunk elszakadni önmagunktól. Ha mondjuk álnevet vagy jelszót találunk ki és van benne egy szám, biztos, hogy kötődik hozzánk, utal ránk. Találkoztam olyan esettel, amikor valaki egy színészt választott magának álnévül egy email címben. Volt egy 30 fős kör, amiben vizsgálódtunk és gyorsan kiderült, hogy a színész által alakított karakter élettörténete egybecseng az elkövetőjével.

Az kiderül egy adott szövegből, hogy férfi vagy nő a szerzője?

Úgy gondolom, ezt is nagy valószínűséggel meg lehet állapítani. Nyilván ilyenkor el kell tekinteni azoktól az írói fogásoktól, tehetségtől, szabadságtól, amelyekre a szépírók képesek. A hétköznapi ember próbálkozhat, de jellemzően másként fogalmaznak a nők és a férfiak. Lehet, hogy sablonosan hangzik, hogy a nők érzelmesebbek, mint a férfiak, de az, amit egy férfi fél mondattal elintéz, azt egy nő három-négy körmondatban írja le.

Nyelvhasználatban a férfiak vagy a nők fantáziadúsabbak?

Én kevesebb női bűnelkövetővel találkoztam, de azt feltételeztem, hogy a férfi bűnelkövetők sokkal trágárabbak, mint a nők, pedig a gyakorlatban épp az ellenkezője igaz. Ennek az is az oka, hogy a nők sokkal érzelmesebbek nyelvileg. A trágárság hátterében is egy sokkal intenzívebb érzelmi állapot áll, amely nyelvileg indukálja ezt. Ez is inkább egy érzelmi állapot vetülete.

Egy névtelen levélnél az érzelmi töltöttségből is lehet következtetni, hogy férfi vagy nő írta?

Igen. Egy nő az érzelmessége következtében, ha ki tudja magát fejezni, akkor sokkal több szófajt használ, mint egy férfi. Ha nem jó a nyelvi képessége, kevés szófajból és kevés szóból is sokkal érzelmesebb egy nő a szövegezésben.

Mi az, ami nehézséget okoz a nyelvi profilozás során?

Nem nehéz, de az internet óta már nehezebb valakinek a korát megállapítani egy szövegből. A felnőttek is, ha internetet használnak, megtanulják a jellemző szlenget, ennek elemzése egy sokkal rétegzettebb munka.

Mi a helyzet a beszélt nyelvvel?

Nekem abból a szempontból fontos, hogy az internet és a videokamera megjelenésével manipulálható lett az élő beszéd. Az utóbbi időben gyakran lehetett hallani megrendezett felvételekről, amelyekről azt akarták elhitetni, hogy eredetiek. Ezekről,ha a nyelvi tudatosság felől vizsgáljuk, meg lehet mondani, hogy instruált, irányított beszédhelyzetben készültek vagy sem. Itt is a nyelvhasználat a buktató. Azt gondolhatnánk, hogy instruált beszédhelyzetben jobban teljesít az ember, pedig ennek épp az ellenkezője igaz, ugyanis, akinek alacsony a nyelvi teljesítménye, az a saját élő beszédében sokkal biztosabb, mint az instruált beszédhelyzetben. Ott meg akar felelni az instrukcióknak, ahhoz, hogy magától egy spontán beszédhelyzetet tudjon produkálni, sokszor nincs meg a szókészlete. Akinek sütnivalója van, az ilyen „szerepet” nem vállal el, mert le lehet buktatni.

Álnevet hogy választunk?

Tapasztalatom szerint teljesen mindegy, hogy ki milyen iskolai végzettségű, milyen környezetből származik, egy személynek hasonló álnevet adnának az emberek. Metaforákban gondolkodunk, ez valami közös tudást enged meg feltételezni, ami mindentől független. Ha mérést végeznénk, hogy egy magas, ragyás, tetovált bűnelkövetőnek ki milyen álnevet adna, akkor a társai, a rendőr, az ügyész vagy a hétköznapi ember ugyanazt adná, mert hasonló fogalmaink vannak, hasonló képek jutnak eszünkbe ezekről a tulajdonságokról.

 

Trunkos Ildikó

Fotó: Marcali Gábor

 

 

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×