Oszlopnak ütközött egy autó Győrben, a sofőr súlyosan megsérült

Oszlopnak ütközött egy autó Győrben, a sofőr súlyosan megsérült

Kanyarodás közben elvesztette uralmát a járműve irányítása felett, majd oszlopnak ütközött egy sofőr Győrben. A balesetben a gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett.

Győrben a Szent István úton, az Árpád út felől, a Gárdonyi út irányába közlekedett egy autó vezetője  február 10-én 17 órakor. Közlekedése során egy jobbra ívelő kanyarban az 1. számú főútra kihajtott, majd az autója feletti uralmát elveszítve, a gyorsító forgalmi sávból a szélső, egyenesen haladó forgalmi sávba áttért.

Ott mindaddig sodródott, amíg az osztott pályás úttesten a forgalmi irányokat elválasztó szigetre felhajtott, ahol a gépkocsi jobb oldalával egy jelzőtábla tartókonzoljának csapódott.

Az autójával az ütközést követően megpördült, majd a haladási irányával megegyező irányban az osztott pályás úttest forgalmi irányait elválasztó szigeten állt meg a szemben haladó irány belső forgalmi sávjában. A balesetben a sofőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.

A sérült ellátása során a férfi kabátjának zsebéből, egy zöld műanyag kupakos üvegben, alufóliába csomagolva, jellegzetes szagú kábítószergyanús növényi törmelék került elő. A rendőrök a talált anyagot lefoglalták. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.


Forrás: police.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×