Ötezer névből álló célpontlistát találtak a német hatóságok egy razzián

A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban a múlt héten - írta a Die Welt című német napilap pénteken.

A listán több mint száz politikus neve is szerepel, a teljes német politikai palettáról. A biztonsági forrásokra hivatkozó Die Welt azt írta, hogy az egyik gyanúsított egy állásából felfüggesztett rendőr, aki munkahelyi számítógépe segítségével derítette ki a politikusok lakcímét. A másik gyanúsított egy rostocki ügyvéd-politikus. Az ő ingatlanjának átkutatása során találták az ötezer nevet tartalmazó két mappát.

A német rendőrség azzal gyanúsítja az augusztus 28-ai razzia érintettjeit, hogy politikusok túszul ejtését és meggyilkolását tervezték a migrációról vallott nézeteik miatt. A gyanúsítottak attól tartottak, hogy a német menekültpolitika miatt elszegényedik az ország, és élelmiszert, illetve lőszert halmoztak fel, valamint támadásokat terveztek - mondta el korábban a helyi ügyészség.

A Die Welt úgy tudja, eddig semmi sem utal arra, hogy megfigyelték volna a listázott embereket vagy konkrét terveket szőttek volna valamelyikük meggyilkolására.

 

MTI
Fotó: Pixabay

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×