Parkolás helyett autókat tört össze egy porschés nő

Összesen hat járműnek és egy embernek ment neki Porschéjával az a nő, aki Keszthelyen egy áruháznál próbált meg leparkolni.

A keszthelyi Csapás úton lévő egyik áruház parkolójában a kijelölt helyre akart leállni egy nő csütörtökön délután. A manőver során, vélhetően figyelmetlensége és vezetéstechnikai hiba miatt Porshe típusú autójával összesen hat parkoló személygépkocsinak ütközött.

 

A balesetben egy személy sérült meg könnyebben, ő éppen a saját járművébe pakolt.

 

A hat összetört személyautón kívül a balesetet okozó nő Porschéjában is anyagi kár keletkezett- közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.