Piacra kerül Leonardo da Vinci egyetlen, magánkézben lévő festménye

Árverésre kerül Leonardo da Vinci utolsó, magántulajdonban lévő festménye, a Salvator Mundi (Világmegváltó) című kép 100 millió dollár körüli áron cserélhet gazdát - jelentette be kedden New Yorkban a Christie's aukciósház.

Jézus Krisztus 1500 körül született éteri portréját, amelyet "a férfi Mona Lisaként" is emlegetnek, sokáig elveszettnek hitték. A londoni National Gallery 2011-ben mutatta be a 65-ször 45 centiméteres festményt, amelyről akkor azt közölték, hogy "a közelmúltban került elő", és hogy 2010-ben fejeződött be a restaurálása.

A képen az élénk kék ruhát viselő Jézus felsőteste és arca látható, amint egyik kezét áldásra emeli, másikban pedig kristálygömböt tart.

A Christie's keddi közleménye szerint a festmény egy európai gyűjtő tulajdonában van, aki "újrafelfedezése és 2005-ben kezdődött restaurálása után" vásárolta.

A festményt előkerülése után sokáig egy Leonardo-tanítvány által festett másolatnak vélték, végül egy nemzetközi szakértői csoport megállapította eredetiségét.

Robert Simon New York-i galériatulajdonos szerint a kép 1649-ben I. Károly angol király birtokában volt és sokáig a korona tulajdonában állt, 1900 környékén azonban nyoma veszett. Amikor a National Gallery 2011 és 2012 fordulóján kiállította, a festmény egy amerikai gyűjtő tulajdonában volt.

A műkincspiacon igazi ritkaságnak számító képet november 15-én árverezik el New Yorkban, előtte Hongkongban, San Franciscóban és Londonban állítják ki.

Leonardónak kevesebb mint 20 festménye maradt fenn, egyetlen kivétellel mind közgyűjteményben található.

A Salvator Mundi minden idők egyik legdrágább, árverésen gazdát cserélő festménye lehet.

MTI
Fotó: wikipedia

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×