Egy színpadon Plácido Domingo és a Győri Balett

Egy színpadon Plácido Domingo és a Győri Balett

A Győri Balett táncművészei is közreműködnek Plácido Domingo spanyol operaénekes augusztus 28-i, szegedi koncertjén.

A világhírű tenor hétfőn érkezett meg a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre, hiszen szerdán Szegeden hallhatja a nagyérdemű.

A szegedi Szent Gellért Fórum nyitóeseményén Plácido Domingo mellett a Győri Balett szólistái is fellépnek, akik Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas koreográfus alkotását táncolják majd el. Név szerint: Guti Gerda, Herkovics Eszter Adria és Engelbrecht Patrik.

A Plácido Domingo’s Operalia világverseny díjazottjai 2019-ben is színpadra lépnek városunkban, augusztus 31-én. A meghívott Operalia díjazott énekeseit az adott évi versenyt követően, immár hagyományosan, elsőként Győrben láthatja a közönség. A több ezres tömeget vonzó The Voices! koncertet napjaink egyik legrangosabb hazai operaeseményeként jegyzik.

Fellép Edward Parks, Risto Joost, Soloman Howard. Az est vendége Sümegi Eszter, a moderátor Mesterházy Gyula, közreműködik a Győri Filharmonikus Zenekar.

A sztárokat augusztus 31-én 20 órától láthatja a közönség Győrben a Széchenyi téren.

 

Forrás: Pdclassics.org; Győri Balett; nlc.hu

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×