Rengeteg diákot vonz a győri egyetem

Az egyetem kapui reggel nyolc órakor nyíltak meg, s már ekkor rengeteg fiatal érkezett, hogy tájékozódjon és lehetőleg minél több információt kapjon a jövőjét érintő kérdésekben. Az aulában felállított standoknál mozdulni sem lehetett, annyian voltak.

A felsőbb éves hallgatók és az egyetem munkatársai szívesen válaszoltak minden kérdésre, számos szórólappal és ismertető prospektusokkal látták el a fiatalokat.

Torma János Bálint tubás a Művészeti Kart képviselte. A családi hagyományt viszi tovább, hiszen felmenői között több zenész is található.

Szakmai szempontok alapján választottam a győri egyetemet, a Domhányi Ernő Zeneművészeti Szakkollégium diákja voltam korábban. Amikor a győri szakot választottam, akkor nagyon sokat számított döntésemben a tanárok személye. Itt arra is lehetőség van, hogy egy tanár két diákkal foglalkozik, s ez nagyon sokat jelent a tanulásban, gyakorlásban. Jó a csapat, a közösség, könnyen és gyorsan fejlődhet az ember ha szorgalmas. Mindenkinek bátran ajánlom a szakot – zárta a fiatalember, mert standjánál már két mosolygós lány várta a kérdéseikkel.

A később érkezőket mindenhol kígyózó sorok várták. Nem volt ez máshogy a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar standjánál sem, ahol többek között Szabó Tamás első éves jogász hallgató várta a diákokat.

Szabó Tamás, Kovács Péter és Éles Marcell

– Tavaly még én is érdeklődőként voltam itt a nyílt napon, most meg már tőlem kérdeznek az érettségi előtt állók. Nekem vonzó volt a szakomon, hogy viszonylag kis létszámú, kiváló oktatóink vannak és a hangulat is családias. Mindenki segítőkész és hallgatóbarát. Elsősorban a ponthatárokat kérdezgetik tőlünk és általános információkra is kíváncsiak. Nem csak győriek jönnek, hanem például Komáromból is többen voltak már itt.

Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar mindig is sláger volt itt Győrben, ezt erősítette meg Éles Marcell is, aki vidáman fogadta érdeklődésünket.

– Építőmérnöknek tanulok, mindig is szerettem volna egy házat felépíteni, látni ahogy megvalósul. Itt most ez az álom valósággá válhat. Idén ráadásul új tanrendet is bevezettek, ami így még szakmaibb lett. Az egyetem egésze emberbarát, jó a közösség, az oktatókkal is kiváló a viszony, segítőkészek. Pákozdról származom, így a kollégiumi életet is ismerem, s azt is csak dicsérni tudom. Közel van, fejlesztik, kényelmes. Tényleg mindenkinek ajánlom az egyetemet és a szakunkat is.

S ha már az építészet mellett kampányolt a fiatalember, akkor megszólítottunk két ifjú hölgyet, akik közül Török Daniella Csornáról érkezett, de már a középiskolát is Győrben végzi. Elmondta, őt elsősorban az építészet és az agrártudomány érdekli, bár még nem döntötte el, merre is veszi az irányt. Barátnője Benkó Petra pedig leginkább a marketing, a turizmus és vendéglátás tekinti vonzónak, de a média világa sem áll tőle távol.

Benkó Petra és Török Daniella

A Magyar Honvédség toborzói is részt vettek a nyílt napon, sokakat vonzott a rögtönzött fegyverbemutató és a katonák tájékoztatója. Standjuk előtt futottunk össze Kovács Péterrel, aki még nem döntötte el, hova adja be a jelentkezését, így mindenhol érdeklődve hallgatta az ismertetőket.

– A Barossból jöttem, még gondolkozom merre tovább. Leginkább a szociológia és a marketing érdekelne, s tudom hogy hamarosan döntenem kell. A nyílt nap hasznos, átfogó képet kapok a lehetőségről.

Az Audi kétségtelenül vonzó, akár kész munkaerőről, akár tanulókról van szó. A Széchenyi István Egyetemmel régi jó kapcsolatuk van, kölcsönösen segítik egymást. Kovács Balázs végzős környezetmérnök, épp a szakdolgozatát írja. Mint mondta, sokan érdeklődnek a lehetőségek felől, s mindenkit csak biztatni tud: bátran válasszák a győri felsőoktatást.

– Komáromból jöttem Győrbe tanulni, közel van a város és vonzott az egyetem is. Akkoriban még a mostaninál is kedvezőbbek voltak a ponthatárok, ez is csábító volt. Az elmúlt négy évben számos gyárlátogatáson voltunk és az Audiból is többször érkeztek szakemberek, hogy segítsenek minket a tanulásban. A mostani diákok főként a tantárgyak miatt érdeklődnek, nem is kifejezetten a szakokra vonatkoztat. A kollégiumi lehetőségek is sokak számára vonzóak. Szerintem aki akarja, megtalálja itt a számítását. Én már dolgozom is az iskola mellett, s tervezem is, hogy Győrben telepedek le – zárta a diploma előtt álló fiatalember.

Havassy Anna Katalin
Fotó: Marcali Gábor

Csatolt galéria: Széchenyi István Egyetem Nyitott Kapuk - 2018
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×