Szakértelem és jó szó a betegágynál

Szakértelem és jó szó a betegágynál

Az egészségügyi dolgozók lelki stabilitásának megőrzését, a motivációk fenntartását is szolgálta a kórház múlt heti XIV. Ápolásszakmai Tudományos Napja – mondta el Csordás Adrienn, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ápolási igazgatója.

1820. május 12-én született Florence Nightingale brit ápolónő, aki a krími háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, mentett, ápolta a sebesülteket, majd később ápolónőképző iskolát alapított. Az ő születésnapján ünnepli a világ az ápolónőket. A győri kórház is az időpont közelében rendezte meg ápolásszakmai tudományos napját.

„Az volt a célunk, hogy megosszuk egymással az új ismereteket, a házon belüli ápolási tapasztalatokat, a felmérések eredményeit. Az idén először két coach is csatlakozott hozzánk, ők próbáltak meg segítséget adni ahhoz, hogy a túlterhelt szakszemélyzet miként dolgozza fel a konfliktusokat, honnan tudnak erőt meríteni, mivel erősíthetőek motivációik” – ismertette Csordás Adrienn és hangsúlyozta: Győrben összetartó csapat dolgozik, ha valamelyik osztály ápolói közül például sokan betegek lesznek, azonnal ajánlkoznak más osztályon dolgozó kolléganők átmeneti pótlásukra. Egy tömegbaleset esetén is rögtön jelentkeznek, hogy bejönnek, szabadidejükben is felveszik a munkát.

Sokféle témában hangzott el előadás. Külön hangsúlyt kapott, hogy a szakszemélyzetnek milyen szerepe van a kórházi fertőzések kialakulásának megakadályozásában. Nem elég csak nekik szigorúan betartani a kézhigiéniát, de figyelmeztetni kell erre mindenkit, aki a beteggel kapcsolatba kerül, bemegy a kórterembe. A fertőzések egy része – főleg influenzás időszakban – kívülről kerül be a kórházba, de jelentős az olyan esetek száma, amikor egyik betegről a másikra a kórházban viszik át a kórokozókat. Ezek jelentős részét nagyobb odafigyeléssel, higiéniával meg lehet előzni.

A konferencián szó esett a rehabilitációról, a betegek visszavezetéséről a családba, esetleg a munkahelyre, ha már annyira felépült. A kórház rehabilitációs udvarán megtanulják, gyakorolhatják a betegek, hogyan tudnak feljárni a rámpára a tolószékkel, miként közlekedhetnek emelkedőn, különböző talajfelszíneken. Előadások hangzottak el az életmódról, a táplálkozásról, a mozgásról, s a magunkra fordítható „énidő” felhasználásáról is.

„Az a tapasztalat – avatott be Csordás Adrienn –, hogy a mai fiatalok egészségtudatosabbak, sokuknál divat, trendi az egészség. Ez mindenképpen jó jel, megelőlegezi annak reményét, hogy kevesebb lesz a beteg, s tovább élnek jó életminőségben az emberek.”

Megkérdeztük az igazgató asszonyt, hogy a győri kórházban kik alkotják az ágy melletti ápolók derékhadát. A negyven-negyvenöt éven felüliek, válaszolta. Túlterheltek, előfordul, hogy betegebbek, mint az ápoltjaik. Ha ez a nemzedék nyugdíjba megy, akkor kritikus helyzetbe kerülhet az egészségügy, s furcsa módon nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon.

A győri kórházban generációk is dolgoznak, apa, anya, gyerek, nagynéni... Ugyanakkor az intézményben dolgozó szakszemélyzet száz ember munkaidejének megfelelő mértékű túlmunkát vállal, ezt a kórház igyekszik jól megfizetni. Jelenleg az intézményben 2200 ember dolgozik, közülük kilencszázan betegágy melletti ápolók. Az igazgató asszony szerint az volna a szakmailag indokolt arány, hogy négyötödük ápolói végzettséggel, egyötödük diplomával is rendelkezzen. Magyarországon azonban évente összesen 300 diplomás ápolót képeznek, közülük sem mindenki kórházban helyezkedik el.

 

 

Csordás Adrienn szerint a munkaerőgondot csak helyben, önállóan megoldani nem lehet. Szükség volna a bérek emelésére, az oktatás átszervezésére, további ösztöndíjakra. Győr sok mindennel próbálkozik. A Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában tanulók és a Széchenyi István Egyetem hallgatói havi ösztöndíjakat pályázhatnak meg. Aki kedvet érez hozzá, az a tanulás mellett segédápolóként is dolgozhat a kórházban, ezzel mélyíti tudását, s pénzhez is jut, ami az ösztöndíjjal együtt már vonzó összeg lehet egy fiatal számára.

A kórház ápolói végzettség nélkül is vár fiatalokat, ők segédápolónak helyezkedhetnek el, de a kórház segíti szakmai végzettségük megszerzését is. Kevés a műtőssegéd, a műtősnő is. A győri intézmény nyári munkára is vár egyetemi hallgatókat, nemcsak olyanokat, akik orvosegyetemre járnak. A műtőben ma már olyan korszerű, nagy értékű berendezések működnek, amelyek informatikusok, műszaki szakos hallgatók számára is izgalmas kihívást jelenthetnek, hangoztatta Csordás Adrienn.

 

Szerző: Hajba Ferenc
Fotó: O. Jakócs Péter

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×