Szakmák éjszakája Győrben és Csornán - a rendőrség is bemutatkozott

Szakmák éjszakája Győrben és Csornán - a rendőrség is bemutatkozott

A megyei rendőr-főkapitányság a polgárőséggel közösen színes programokkal képviselte magát a „Szakmák éjszakája” rendezvényen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrszövetséggel együtt vettek részt 2018. április 13-án a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakközépiskola által szervezett Szakmák éjszakája elnevezésű rendezvényen.

A nyílt napon való részvétel célja a középiskolás fiatalok rendészeti pályaorientációjának erősítése volt a hivatásuk kiválasztásában.

A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai bűn- és baleset-megelőzési előadásokat tartottak, valamint a rendőri életpálya iránt érdeklődők kérdéseire válaszoltak, és a jelentkezés feltételeiről adtak tájékoztatást. A programon a rendőrök interaktív intézkedéstaktikai és fegyverzettechnikai bemutatót is tartottak.

Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a bűnügyi-technikusok munkájába, illetve megtekinthették a közterületen szolgálatot teljesítő járőrök felszerelését, a szolgálati járműveket. Fenti rendezvény mellett a rendőrség a Csornai Hunyadi Gimnáziumban hasonló bemutatókkal és ismeretterjesztő beszélgetésekkel igyekezett a fiatalok pályaválasztását elősegíteni.

A rendezvényeken a határvadászképzés feltételeiről és a két éves rendőr szakközépiskolai képzés felvételi követelményeiről is informálták az érdeklődők.

A toborzás és a képzésre jelentkezés folyamatos, jelentkezni, illetve a határvadász-képzésről tájékozódni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, valamennyi rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján lehet.


Forrás: police.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×