Száz milliárdos beruházást hoznak Győrbe

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audiba látogatott kedden.

 

A miniszter szerint Győr és az Audi, Magyarország és az Audi sikertörténete folytatódik azzal is, hogy a két új modell mellett Győrben jövőre megkezdődik az elektromotorok sorozatgyártása. A járműgyártásba 100 milliárd forintot, a villamos motorok gyártásában pedig további 10 milliárd forintot ruház be az Audi.
Szijjártó Péter beszélt arról is, tavaly a magyar járműipar 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő, ami új rekord. A számok egészen biztosan tovább növekednek azzal, hogy az Audi ismét Magyarország mellett kötelezte el magát.
Peter Kössler, az Audi Hungaria ügyvezetésének elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy Győr az Audi konszern Németországon kívüli legfontosabb gyára. Azzal, hogy két új modell kerül Győrbe, hosszú távú döntés született, amelyekkel hosszú távra tudják biztosítani a munkahelyeket.
Egy év múlva ilyenkor már legördül az első Audi Q3-as modell, az azt követő évben, 2019-ben pedig a Q4-es – jelentette ki Peter Kössler, aki egyúttal meghívta Szijjártó Pétert az ünnepélyes aktusra.
Az ügyvezetés elnöke kiemelgte azt is, a konszern hosszú távú bizalmat szavazott a győri gyár nak, amely a munkatársaik érdeme is. Az e-tron autók hajtásrendszere Made in Hungary lesz, vagyis Győrben készül a belső égésű motor éppúgy, mint a villamos motor.
Az új karosszériagyár mellett az Audi bővíti szerszámgyárát is 15 ezer négyzetméterrel, az összes terület pedig, ahol luxusautók karosszériaelemeit gyártják, 50 ezer négyzetméter lesz.

– Magyarország tovább tudja erősíteni a helyét az európai autóiparban azzal, hogy az Audi Győrbe hozza a Q3-as és a Q4-es modellek gyártását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi Hungaria épülő új karosszériagyárában kedden tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint Győr és az Audi, Magyarország és az Audi sikertörténete folytatódik azzal is, hogy a két új modell mellett Győrben jövőre megkezdődik az elektromotorok sorozatgyártása. A járműgyártásba 100 milliárd forintot, a villamos motorok gyártásában pedig további 10 milliárd forintot ruház be az Audi.

Szijjártó Péter beszélt arról is, tavaly a magyar járműipar 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő, ami új rekord. A számok egészen biztosan tovább növekednek azzal, hogy az Audi ismét Magyarország mellett kötelezte el magát.

Peter Kössler, az Audi Hungaria ügyvezetésének elnöke, arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy Győr az Audi konszern Németországon kívüli legfontosabb gyára. Azzal, hogy két új modell kerül Győrbe, hosszú távú döntés született, amelyekkel hosszú távra tudják biztosítani a munkahelyeket.
– Egy év múlva ilyenkor már legördül az első Audi Q3-as modell, az azt követő évben, 2019-ben pedig a Q4-es – jelentette ki Peter Kössler, aki egyúttal meghívta Szijjártó Pétert az ünnepélyes aktusra.

Az ügyvezetés elnöke kiemelgte azt is, a konszern hosszú távú bizalmat szavazott a győri gyárnak, amely a munkatársaik érdeme is. Az e-tron autók hajtásrendszere Made in Hungary lesz, vagyis Győrben készül a belső égésű motor éppúgy, mint a villamos motor.

Az új karosszériagyár mellett az Audi bővíti szerszámgyárát is 15 ezer négyzetméterrel, az összes terület pedig, ahol luxusautók karosszériaelemeit gyártják, 50 ezer négyzetméter lesz.

Győr az Audi Németországon kívüli legfontosabb gyára


Koloszár Tamás
Fotó: Marcali Gábor

Csatolt galéria: Szijjártó Péter sajtótájékoztatója az Audiban
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×