Szijjártó: a válságból is előnyt kovácsolnánk

Szijjártó: a válságból is előnyt kovácsolnánk

"Nem volt véletlen és komoly meglepetést sem okozott, hogy a Fidesz–KDNP fölényesen nyerte meg a magyarországi EP-választást" – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Győr+ Televízió Konkrét Extra című műsorában. Elmondta, továbbra sem választották meg a brüsszeli csúcsvezetőket, akik közül a magyar kormány reményei szerint legalább egy a V4-ek államaiból kerül ki.

Szijjártó Péter az őszi önkormányzati választásokról is szólt. Ezzel kapcsolatban kijelentette, várható volt, hogy az ellenzék Győrben is összefog, és egy közös polgármesterjelöltet indít a választáson. „Bízom benne, hogy a győriek mérlegre teszik, hogy mi történt a városban az elmúlt 13 évben, amióta Borkai Zsolt a polgármester. A város minden tekintetben nagyot lépett előre 2006 óta” – hangsúlyozta a miniszter és hozzátette, biztos abban, hogy Borkai Zsolt megnyeri az őszi választást, amihez minden segítséget meg is ad a kormányzó párt.

A miniszter a műsorban beszélt a héten átadott győri FIEK céljairól és a folyamatosan átalakuló felsőoktatásról, és az Európában helyenként már tapasztalható gazdasági visszaesésről alkotott véleményét sem rejtette véka alá. „Fel kell készülnünk egy esetleges európai gazdasági válságra, és az a célunk, hogy profitáljunk is abból” – fogalmazott a miniszter arról a célról, miszerint az Európai Unió növekedési üteme felett két százalékkal magasabb növekedési ütemet kell az országnak felmutatnia, ennek érdekében számos intézkedést hoztak és hoznak a közeljövőben is. „A világgazdasági lassulás negatív hatásaitól megvédjük a magyarokat, ezért a most tárgyalás alatt álló 2020-as költségvetésben egyszázalékos tartalékot képeztünk, ami biztosíték rá, hogy az esetleges válság ne, vagy csak alig éreztesse hatását Magyarországon” – zárta a beszélgetést Szijjártó Péter.

 

Gy.P.

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×