Szina Kinga a győriek színésze

Szina Kinga a győriek színésze

A Portugál Jucikáját, Szina Kingát a közelmúltban Győr Művészetéért díjjal ismerték el. A veszprémi születésű, de Budapesten nevelkedő művész 15 éve tartozik a Győri Nemzeti Színház társulatához: elmondása szerint kislányként érkezett, városunkban vált felnőtté, igazi színésszé, s itt találta meg a szerelmet is.

Aha, aha, aha – visszhangzik a színházi folyosó, amikor kollégái meglátják Szina Kingát; a színésznő legutóbbi alakítása, A revizor polgármesternéje a teátrumon belül is népszerű. A kacér vidéki asszonyság szélsőséges stílust igényel Kingától, a darabban különleges hanglejtéssel is emlékezteti folyamatosan a nézőt, a világirodalom klasszikusa valóban a mindenkori ismerősöket hozza el nekünk. Gogol orosz világa közel áll hozzá, a mű sajátos humora mélyén lapuló keserűség megfogja a színésznőt. Egy komédiával nem is nagyon tud mit kezdeni, az olyan darabokat szereti, melyben a vidámság karöltve jár a szomorúsággal. Az orosz klasszikusokhoz egyébként is különleges viszony fűzi orosz származású édesanyja kapcsán, a nagyszüleinél töltött nyarak, az onnan hozott kultúra, habitus tetten érhető a személyiségében. „Azt mondják, kóros lélekmegnagyobbodásban szenvedünk” – utal nevetve szentimentalizmusára.

 

 

A színésznőt nemrégiben Győr Művészetéért díjjal ismerték el, pályája során több mint félszáz műben, a magyar és a világirodalom évszázadait átfogó, színháztörténeti jelentőségű szerzők alkotásaiban alakított emlékezetes szerepeket. A budapesti művészt sikerei nagyrészt városunk közönségéhez kötik, mellyel mára a győri színjátszás hagyományai szerint a „győriek színészévé” vált. 15 éve érkezett hozzánk, előtte a Nemzeti Színház elődénél volt gyakorlatos színész. Olyan színészóriások mellett leshette el a szakma csínját-bínját, mint Sinkovics Imre, Tolnay Klári és Agárdi Gábor, az ottani éveket azonban végigkísérte a félelem: ha marad, örökké diákként tekintenek rá. „Ahogy ide szerződtem, megint a jó értelemben vett színházi hierarchiában találtam magam, de más minőségben kapcsolódhattam be a társulat munkájába: a nehéz, háromfordulós meghallgatás után már elhittem magamról, egyenrangú partner lehetek a nálam sokkal tapasztaltabb színészek mellett. Megerősödött az önbizalmam és kiteljesedhetett az a színészi lehetőség, amit korábban a szorongásaim gátoltak” – meséli, s azt mondja, tartós kérdőjelek soha nem voltak benne, valahol a szíve mélyén mindig érezte, a színpadon kell állnia, mára pedig egyértelmű, hogy ez a sorsa. A bizonytalanság, a szorongás most már csak abból adódik, hogy a magának felállított mércét mindig túlszárnyalja. Kinga szerencsés, áldott állapotnak tartja, hogy férjével egy színházban dolgoznak, a próbaidőszak végén mindig megnézik, majd inkább biztatják, mint kritizálják egymást. Sárközi Józsefet itt ismerte meg, az Adáshibát próbálták együtt, először barátok, majd szerelmesek lettek. Nyolc éve házasok.

Több darabban is láthatta együtt őket a közönség, például a sokadik éve sikeres Portugálban, melyben Kinga az Asszonyt, Jucikát alakítja. Figuráját imádják a nézők, ő azonban félt tőle, mert egy jóval idősebb, alkoholista asszonyt kell alakítania, akinek súlyos életút áll a háta mögött. A jelenleg futó évadban a színésznő három nagy szerepet is kapott, amik sok boldogsággal jártak. Ám az öröm mellett rengeteg szomorúság is érte: „nagyon fájdalmas volt Balikó Tamás elvesztése. Rövid ideig játszhattam vele a Júniusban, ami csodálatos élmény volt. S aztán el kellett búcsúznunk Pingiczer Csabitól is. Ő barát volt. Nagyon jó barát.”

 

 

Kinga arról is mesél, a klasszikus társulati lét – főként a fővárosban – letűnőben van, sajnos. Győrben, úgy látja, kevésbé érvényesül az idősebb színészek tisztelete, tekintélye, elfogadása, a kíváncsiság az életútjuk iránt, mint régebben. „Ennek oka az is, hogy sokan szaladnak az előadások után a másnapi munkák miatt, amikre rászorulnak a színészek, így aztán kevesebb a lehetőség a kommunikációra. Nincs időnk leülni a büfében, korábban többet beszélgettünk.”

A színésznő igyekszik egyensúlyt tartani az életében, kellenek a nyugodt időszakok, amikor feltöltődik. Ilyenkor elmennek férjével a felújított présházukba, melyet Tamásiban vettek, és imádnak utazni is, „már az feltölt, ha Bécsbe kicsit el tudunk menni, nemrég például megnéztük a Miró-kiállítást”. De élvezi a próbák felfokozott állapotát is, egy-egy bemutató energiával teli időszakát, melynek csúcsa a taps, hiszen a színészet jelenti az életét. „Boldogság, hogy egy olyan mesterséggel keresem a kenyerem, ami boldoggá tesz, és talán örömet tudok okozni másoknak is. A közelmúltban elnyert díjban is az volt a legszebb, hogy a győriek színészének neveztek. Az igazi szakmaiságom itt bontakozott ki, a győri közönségnek köszönhetően, mert elfogadtak, szerettek. A publikum a legfontosabb, értük történik minden.”

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×