Színpadon kérte meg barátnője kezét - kifaggattuk a Nyárnyitó álompárját

Aki ott volt a Nyárnyitón és részese volt a különös eljegyzésnek, az biztosan nem felejti egy hamar – de vajon milyen élmény volt a pár számára?

Az újdonsült jegyesek, Szalay Veronika és Neubauer Imre érkeztek hétfőn reggel a Győr Plusz Rádió stúdiójába, hogy személyesen számoljanak be a hétvégi eseményekről.

A fiatalok négy és fél éve alkotnak egy párt, és elmondásuk szerint már tervezték, hogy gyűrűvel pecsételik meg kapcsolatukat. A színpadi lánykérés azonban mégis nagyon váratlanul érte Veronikát, aki zavarban volt, de természetesen igent mondott.

Veronika ujjára a V-Tech kíséretében húzta fel Imre a gyűrűt.

A lány számára szerelmük bizonyítéka az, hogy Imre ekkora közönség előtt tette fel a nagy kérdést. A fiú részéről pedig hatalmas bátorságra vall, hiszen elárulta, hogy nem volt könnyű megtalálnia a szavakat, mikor végre eljött a várva várt pillanat. Ezzel azonban egy ígéretet váltott be, mely szerint nagy tömeg előtt kéri meg a hölgy kezét. Veronika nem így szerette volna, de végül nagy boldogsággal töltötte el, hogy így történt.

Hogyan jött a leánykérés ötlete? Imrének az egyik barátja vetette fel múlt hét hétfőn, hogy a Nyárnyitó megfelelő lenne a felejthetetlen naphoz. Ezután kezdetét is vette a szervezkedés, gyorsan felvette a kapcsolatot a V-Tech együttessel, akiket bár kicsit meglepetten ért a megkeresés, természetesen partnerek voltak.

Végül minden a tervek szerint alakult, Imre a „Vele minden jó” című szám alatt vezette fel Veronikát a színpadra, hogy ott emeljék magasabb szintre a kapcsolatukat egy igennel. A rokonokat és barátokat ugyanúgy meglepte a lánykérés, mint Verát, mindenki örömkönnyeket hullajtott, aki látta őket.

Természetesen a vörös rózsák sem hiányozhattak a nagy napon.

A jegyesek elárulták, hogy 2018-ban oltárhoz is állnak, bár az esküvő pontos dátuma még kérdés számukra.

Gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk a párnak!

Aki lemaradt volna a lánykérésről, az arról készült videót ide kattintva megtekintheti!

BS

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×