Talpra állítani az embert és életminőségét

Talpra állítani az embert és életminőségét

A rehabilitáció nem a „periférián settenkedő” szakma, amely minden tudományterületről lecsíp egy darabot, hanem sok szakember által alkotott team átgondolt, tudatos, a beteggel közös tevékenysége, az elérhető legjobb életminőség megteremtése érdekében, mondja dr. Luterán Ferenc, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály vezető főorvosa.

 

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón született szakember kissé röstelkedve vallja be – nem mintha szégyen volna –, hogy a Kórház a város szélén című filmsorozat hozzájárult a pályaválasztásához. Matematika–fizika fakultációra járt a középiskolában, de a negyedik osztály elején elmondta a biológiatanárának, hogy ő orvosira szeretne menni. A pedagógus azt válaszolta neki: ha az országos tanulmányi versenyen elér bizonyos pontszámot, akkor segíti a felkészülését a felvételire. Ez így is történt, Luterán Ferenc pedig bejutott a Debreceni Orvostudományi Egyetemre.

Tatabányai származású – aneszteziológus orvosként szintén a győri kórházban dolgozó – felesége miatt jöttek át a Dunántúlra, s az akkor is jó hírű győri egészségügyi intézményben kerestek munkát. Luterán Ferenc egy hallgatótársa ösztökélésére szigorló kora óta neurológus akart lenni, de ilyen státusz akkor csak a még működő Győri Honvéd Kórházban volt, a megyeiben nem. Így a katonai intézményben vállalt munkát. Jó csapat volt az, dr. Németh Tamás jó szellemű osztályt vezetett, emlékszik vissza.

1995-ben leszakvizsgázott, majd a következő évben, amikor megszűnt a honvédkórház, a gyógyszeriparhoz szegődött orvoslátogatónak. „Akkoriban sokan gondolták, hogy a gyógyszercégek átmossák az orvosok agyát, pedig a remek tréningeken olyan tudást kaptunk, amit igazából csak utólag tudok értékelni” – avat be a gyógyszerforgalmazók működésébe az osztályvezető. „Megtanítottak az önismeretre, saját erényeink felismerésére, hiányosságaink pótlására, a reális célkitűzésre, s az ahhoz vezető utak kijelölésére.”

Egy új inzulinkészítményt vezetett be Magyarországon, okkal hitt is a gyógyszerben, ám mivel a magyar piac kicsinek bizonyult, az amerikai cég négy év után átmenetileg beszüntette itteni forgalmazását. „Úgy éreztem, a saját hitelességem veszik el az orvosok előtt, ha tovább maradok a cégnél, ezért aztán neurológusként a megyei kórházban helyezkedtem el, ahol már korábban is rendszeresen vállaltam ügyeleteket” – vázolja fel élete újabb állomásának a kezdetét.

A fejfájás ambulancián dolgozott, majd az epilepsziásokkal foglalkozott. (Ez utóbbi szakterületen most is rendel.) Ráépített szakvizsgát szeretett volna tenni elektrofiziológiából, de oda már volt két jelentkező a kórházból, ezért aztán dr. Csányi Attila osztályvezető a mozgásszervi (orvosi) rehabilitációra küldte el. Akkor már volt a neurológiai osztályhoz csatolva egy 18 ágyas részleg, ám szakorvos nélkül nem működhetett volna.

 

Dr. Luterán Ferenc neurológus és orvosi rehabilitációs szakorvos, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály vezető főorvosa

 

Luterán doktor 2012-ben szakvizsgázott, megtetszett neki ez a szakterület, s amikor a kórház igazgatója felajánlotta neki a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály vezetését, örömmel elfogadta azt. „Itt elsősorban a stroke és idegrendszeri sérülések, balesetek, nagy ízületi protézisek, illetve érbetegségek miatti amputációk után rehabilitáljuk a rászorulókat. Van elsőbbségi és programozható rehabilitáció. Az elsőbbségi az akut esemény utáni, lehető leggyorsabban elkezdett rehabilitációt jelenti, a mielőbbi kezelés megkezdése és a szövődmények elkerülése érdekében. A programozható pedig a krónikus állapotok időben ütemezett kezelése” – magyarázza az osztályvezető. „Mindig elérhető célokat tűzünk ki. Lehet a reális végcél, hogy egy fekvő beteg újra megtanuljon járni, de ahhoz apróbb sikereken át vezet az út. Először is meg kell tanulni felülni, biztonságosan állni, hogy aztán eszközzel vagy szabadon járni tudjon a beteg” – ismerteti a fokozatokat a főorvos.

Csodákra a rehabilitáció sem képes, vannak olyan sérülések, betegségek, amelyeket az orvostudomány mai állása szerint meggyógyítani nem lehet. De egy félig lebénult embernek már az is szabadság, részvétel a társadalmi életben, ha kerekesszékkel közlekedni tud. Ehhez is meg kell azonban tanulni, hogy ül be a székbe, hogy kell átülni a WC-re, hogyan kel fel, ha netalántán elesik. „A betegstátuszból próbáljuk meg kimozdítani a pácienseket. A beteg ugyanis passzív, elvárja az ápolást, felmentve érzi magát a cselekvés alól, rehabilitálni azonban az érintett aktív közreműködése, fizikai terhelése nélkül nem lehet. Az eredményéért a nálunk kezelt embereknek is nagyon meg kell dolgozniuk” – hívja fel a figyelmet a főorvos.

Az osztálynak a Híd utcában 53, a Vasvári Pál utcában – itt főleg az elsőbbségi rehabilitációt végzik – 18 ágya van. Az osztályon négy orvos, egy pszichológus, egy logopédus, egy szociális munkás, nyolc gyógytornász, masszőrök, fizioterápiás asszisztensek és huszonnégy ápoló team-munkában segíti talpra állítani nemcsak a beteget, hanem a beteg életminőségét is.

Dr. Luterán Ferenc nemcsak hirdeti a mozgás fontosságát, hanem maga is fut, kerékpározik. Legutóbb baráti társaságukkal az Alpok-Adria bicikliúton kerekeztek, télen pedig síelni járnak. Az osztályvezetőnek három gyermeke van, a legidősebb fiú már orvos Debrecenben, a középső harmadéves Budapesten, a Semmelweis Egyetemen, kislányuk pedig hatodikos általános iskolás.

„Tudatosan élem az életem, de a nagyobb döntések külső körülmények hatására születtek meg. Szerencsém volt, mindig jó irányba terelt a sors” – ad optimista végkicsengést a beszélgetésnek.

 

Szerző: Hajba Ferenc

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×