Táncpaletta - a végzősök vizsgakoncertje

Táncpaletta - a végzősök vizsgakoncertje

Hétfőn este a Győri Nemzeti Színház nézőterén ülő közönség részese lehetett annak a folyamatnak, ahogy a táncospalánták „átlibbenek” felnőtt táncosokká.

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium végzős növendékei a hagyományokhoz hűen idén is bemutatták tanulmányaikat lezáró vizsgakoncertjüket hétfőn, a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán. Az iskola történelmében először két osztály, a 12. klasszikus balett és a 13. kortárs-, modern tánc szakirányú tanulók közösen végeznek Salga-Gerencsér Gabriella évfolyam vezető balettmester kezei alatt.

 

 

Így az est folyamán klasszikus balettet, neoklasszikus stílust és kortárs táncot is láthattunk, melyekben a Győri Balett szólistái, valamint az alsóbb éves diákok is közreműködtek.

A koncert egyben a vizsgafolyamat része is volt, így a szakmai zsűri a nézőtérről figyelte, értékelte a kilenc végzős színpadi munkáját.

 

 

„A befektetett munka, energia, a hozzáadott pedagógia és művészi érték életre szóló tudást, tapasztalatot, de első sorban élményeket biztosít a növendékek számára.” – hangzott el a megnyitón.

A program első részében láthattuk Marius Petipa koreográfiáját a Paquita-suita című darabot.

A szülőkből, rokonokból, barátokból és a táncos szakma képviselőiből álló közönség nagy tapssal ismerte el az ifjú művészek munkáját.

 

 

Az előadás szünetében a színház csillárszintjén nyitotta meg Grászli Bernadett múzeumigazgató, a végzős képzőművész-tagozat kiállítását. Nyolc grafikus és négy festőnövendék adott ízelítőt alkotásaik legjavából, betekintést engedve sajátos, egyedi képzeletvilágukba.

Az est második részében kortárs és modern táncelőadást láthatott a közönség.

Földvári Gabriella

fotó: O. Jakócs Péter

 

Csatolt galéria: Táncpaletta 2018 - fotó: O. Jakócs Péter
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×