Tavaszi ínyencségek

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető recepteket kínál Nagy Eszter Creative Chef, aki ezen a héten Tóthné dr. Kardos Krisztinával, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont vezetőjével főzött.

 

Január óta vezeti a Győri Művészeti és Fesztiválközpontot Tóthné dr. Kardos Krisztina, korábban pedig a győri Látogatóközpont és a Tourinform iroda élén tevékenykedett. – Izgalmas periódusát éli a város, erős a gazdasági élet és a társadalmi tudás. Olyan szakaszban járunk, melyben a kultúrára megnőtt az igény, s azon dolgozunk, hogy Győr is a kulturális turizmus élére kerüljön - mondta Eszter konyhájában és elmesélte, eredetileg orvos szeretett volna lenni, de érdekelték a nyelvek, így végül a Révai Miklós Gimnázium után idegenforgalmat és gazdaságpolitikát tanult.

Szeretné, ha vezetése alatt a Zichy-palota mint kulturális intézmény közelebb kerülhetne az emberekhez, így igyekeznek még több művészeti élményt nyújtani a palotába látogatóknak.

„Sokrétű feladatok várnak ránk, a fesztiválok, kulturális rendezvények mellett szeretnénk, ha a kulturális programokkal kibővített Védd a helyit, vedd a kisalföldit! elnevezésű termelői piac is ismertebb lenne a hazai közönség körében” - fejtette ki.


Rántott borjúmáj medvehagymás burgonyapürével, fejes salátával

600 g borjúmáj

tojás, liszt, zsemlemorzsa a panírhoz

olaj a sütéshez

600 g burgonya

250 g vaj

fél csokor medvehagyma

1 fejes saláta

borecet, só, édesítőszer az ízesítéshez

 

A világ egyik legegyszerűbb és legfinomabb étele, egy titka van, hogy hirtelen kell sütni a borjúmájat, így nem fog megkeményedni.

A májat lehártyázzuk, ha szükséges és ujjnyi vastag szeleteket vágunk belőle, melyeket bepanírozunk és 180 fokos olajban kb 2-3 percig sütünk. Ezután sózzuk és legalább 4-5 percig pihentetjük.

A burgonyát puhára főzzük, áttörjük és vajjal, illetve sóval összedolgozzuk habverő segítségével.

A medvehagymát a főzővíz egy részével (körülbelül fél dl) összeturmixoljuk és ezt is a burgonyapüréhez adjuk. Szükség esetén még a forró főzővízzel lazítjuk.

Végül hideg vízbe sót, borecetet, édesítőt teszünk és a négy részre vágott fejes salátát ebben marináljuk.

 

Sült fagylalt epervelővel

400 g csokis “reggeli gabonapehely”

4 tojás

400 g fagylalt

400 g eper

édesítőszer

A csokis “müzlit” összetörjük, a tojásokat egy másik tálban felverjük és a fagylalt gombócokat először a tojásba, majd a pehelybe tesszük, és ezt minden gombóccal körülbelül háromszor megismételjük. Fontos, hogy a fagyi hideg, mi pedig gyorsak legyünk!

Azonnal forró olajban süssük ki, s amint a bunda megkeményedett, ki is vehetjük.

Édesítővel összeturmixolt eperpürére tálaljuk.

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×