Távcső a Püspökvár tornyában – fotókkal!

Távcsővel bővült a Szent László Látogatóközpont attrakciója. A Bedy Vince ház falán pedig helyére került a felújított Mária szobor.

Aki felmászik a Püspökvár tornyában már nem csak szabad szemmel csodálhatja meg a város panorámáját, hanem egy távcső segítségével is. A közel 360 fokban forgatható látcső nagyobb betekintést enged Győr mindennapi életébe, de akár közelebb hozza Pannonhalma látképét is.

 

A látogatóközpont fogadóépületének falára a napokban került vissza a felújított Mária szobor, ha arra járunk, érdemes megnézni!

 

 

Erős Erika, a Győr Egyházmegye Építési Iroda vezetője arról tájékoztatott, hogy a szobor eredetileg 1695-ben került az épület fülkéjébe. A ház felújításakor csak a szobor kőfelületeinek tisztítását és konzerválását végezte el Szűcs László kőrestaurátor művész és Csanda Jenő festőrestaurátor művész. Idén év elején került sor az attributumok pótlására, valamint a drapériaszélek és a kígyó aranyozására, egyúttal a fülke kifestése is megtörtént.

 

 

„A szobor teljes felületén mészkazeinos festékrétegeket találtunk, mely szerint a szobor eredetileg egyszínű törtfehér kifestésű volt, később sárgára festették. A felület mélyedéseiben a környezet hatásaitól védetten- megmaradt az eredeti festékréteg, mely egykor a teljes felületet fedte. A kültéri szobrokat kazeines festéssel védték az időjárás ellen, mert a festékréteggel eltakarták a kő pórusait, így védték meg a nedvesedéstől és a fagy károsodásától. A restaurálás során ezeket a felületeket nem távolítjuk el, csak elfedjük.” – így szól a restaurátori dokumentáció, Szűcs László tollából.

 

Mivel nem állt rendelkezésre hiteles leírás vagy fotó a korábbi állapotról, ezért az attributumokat analógiák alapján, szakmai zsűri felügyeletével sikerült megmintázni és végül kialakítani, kézzel legyártani. Ez azt jelenti, hogy sok hasonló korú és formájú, témájú szobrot elemeztek a szakemberek, megnézték, melyik szobornak milyen attributuma van, és az alapján tervezték meg a formákat, melyekre végül az örökségvédelmi hatóság is rábólintott, és engedélyezte a restaurálás befejezését – ismertette Erős Erika.

A szobor 130 cm magas, finomszemcsés durva mészkő anyagú, 200 kg súlyú, a felülete finoman munkált.

A Püspökvár tornya naponta 10 és 18 óra között látogatható, júliusban és augusztusban este 20 –ig.

 

Szerző. Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor

 

Csatolt galéria: Győri látkép 2016 május
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×