Téli helyzetjelentés a Győri Állatmenhelyről

A Győri Állatmenhelynek hatalmas szerepe van abban, hogy az elkóborolt, illetve nem kívánt, utcára dobott kutyák és macskák gazdára leljenek: a menhely jelenleg száznyolcvan kutyusnak és hatvan cicának ad otthont. A Győr+ Média szinte minden évszakban ellátogat hozzájuk, hogy megnézzük, hogyan alkalmazkodnak az időjáráshoz, milyen segítségre lenne szükségük, és milyen lakók várnak arra, hogy hazavigyék őket – hétfőn is náluk jártunk.

Bár eddig a tavaszias időjárás próbált megtéveszteni minket, itt a tél, az évszakra pedig a menhelynek is fel kellett készülnie: a kennelek nagyrészt kint vannak – csupán negyven darab fűtött kennellel rendelkeznek –, ezeket plexivel fedték le, hogy védje a kutyákat a széltől és melegebben tartsa a helyüket, valamint házaikat szalmával bélelték, amit imádnak a tappancsosok. – Amelyik kutyusnak rövidebb a szőre és fázósabb, rá ruhákat adtunk – mesélte Horváth Patrícia, a Győri Állatmenhely egyik gondozója és hozzátette, szerencsére nagyon sok kutyaruhát kapnak ajándékba.

Ha már tél, akkor ünnepek, ám a szilveszter nemcsak a kutyák, a menhely rémálma is, hiszen ilyenkor igencsak megugrik az elkóborolt ebek száma. Patríciától megtudtuk, ezúttal a Győri Állatmenhely összefogott a Győri Szurkolók az Állatkínzás ellen csoporttal, hogy együttes erővel vészeljék át a petárdáktól, tűzijátékoktól hangos időszakot. A szurkolók az év utolsó napján chipet olvastak a szökött kutyusokban: összesen huszonegy négylábúhoz riasztották őket, s közülük tizennégyben volt chip. Patrícia elégedett volt ezekkel a számokkal, hiszen remek arány az előző évhez képest – azt is elmondta, összesen hat kutyát hoztak be hozzájuk, de kettő kivételével – Cloé és Szirén még várják, hogy hazavigyék őket –, mindenkinek megkerült a gazdája. Ez többnyire a chipeknek köszönhető, ám olyan kutya is akadt, akinek chipje hibás adatokat tartalmazott.

Szilveszter óta várják a gazdit!

A menhelyen nyolc alkalmazott dolgozik, s tesz meg mindent az itt lakó állatokért, de rajtuk kívül rengeteg önkéntes kutyasétáltatójuk is van. Kell is a segítség, hiszen a kutyusoknál jelenleg is teltház van. Szerencsére nemcsak önkéntesekre, adományozókra is számíthatnak, ám még így sem tudnak mindenből megfelelő mennyiséget biztosítani az egyre több cicának és kutyusnak. Patrícia kiemelte, az élelem mindig jól jön a menhelynek, mivel a jövevények többsége kölyökkutya, akiket például papírdobozokban, vagy zacskóba csomagolva dobtak ki. Nekik még az anyukájuk mellett lenne a helyük, de mivel ez nem lehetséges, speciális kölyöktápot igényelnek – aki tehát teheti, vigyen ételt a legkisebbeknek. És, amiből még nagyon keveset kapnak, pedig nagy szükségük lenne rá, az a cicaalom – azt a saját pénzükből kell kigazdálkodniuk, ami nem könnyű, így az is nagy segítség számukra, ha valaki ezzel ajándékozza meg őket.

Astor, a legrégebbi menhelylakó már nagyon szeretne hűséges társa lenni valakinek

Minden menhelyre érkező cicának és kutyának megvan a maga szívszorító története, ezek a nehéz sorsú állatok megérdemelnek egy új esélyt, egy szerető gazdit, egytől egyig! Aki teheti, látogasson el a Győri Állatmenhelyre, ahol rengeteg hálás kutyus és cicus várja, hogy hazavigyék, sokan már 4-5 éve! Az egyik legidősebb kennellakó például Astor, a 13 éves német juhász, aki kora ellenére rendkívül kedves, barátságos, sőt, a gondozó szerint a menhely egyik legjobb kutyája – aki őt választja, az biztosan hűséges társra lel. Ám vannak más korosodó kutyusok is, akiknek szükségük lenne az otthon melegére, minél hamarabb. Ilyen például az együtt nevelkedő, tíz év fölötti Tara és Brúnó, akik gazdájuk halála miatt költöztek egy menhelyi kennelbe, s élnek itt immár két éve. A legrosszabb helyzetben azonban talán a 2012-es születésű, német juhász keverék szuka, Bogi van, aki fülműtéte után ideiglenes befogadónál – Horváth Patrícia menhelyi gondozónál – lábadozik. Neki sürgősen gazdira és otthonra lenne szüksége, mert az orvosi beavatkozás után már nem lenne megfelelő számára egy kennel.

Bogi egy műtét után lábadozik, sürgősen gazdira lenne szüksége!

Nemcsak idősödő ebek, csöppségek is vannak jócskán a menhelyen: a legfiatalabbak például mindössze öt-hat hetesek lehetnek, egy hatos alomba tartoznak, akiket Mezőörsön dobtak ki egy papírdobozban. Bár már néhányan foglaltak közülük és biztosan gazdihoz költöznek majd, még vannak olyan picúrok is, akikre nincs jelentkező, s akik csak remélhetik, hogy rájuk is vár valaki.

Három a hat csöppség közül, akiket kidobtak

Sokan döntenek amellett, hogy egyszerűen csak kidobják az állatokat ahelyett, hogy gazdit keresnének nekik, vagy bevinnék őket a menhelyre, pedig a felelős állattartás nemcsak a kutyánkról és macskánkról, hanem a születendő kicsinyeikről való gondoskodást is jelenti. Aki nem tudja ezt vállalni, annak célszerű ivartalaníttatnia az állatot, hogy ne történjen meg a baj!

Minden állat megérdemel egy szerető gazdit!

Menhelyi összefoglalónkat itt tekinthetik meg:

 

A gazdira váró állatokról a Győr+ Híradóban is beszámoltunk:

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Czika László Balázs, Bodrogi Sára

Csatolt galéria: A Győri Állatmenhely lakói
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×