Terrorista támadásnak minősítették a szombati párizsi késelést

Terrorista támadásnak minősítették a szombati párizsi késelést

Terrorista tettként kezelik a francia hatóságok azt a késes támadást, amely szombaton késő este történt Párizs belvárosában: egy, sajtóértesülések szerint a csecsenföldi születésű férfi halálra sebzett egy járókelőt, négyet pedig megsebesített; kettőt közülük súlyosan, állapotuk válságos. Az esetnek nincs magyar érintettje.

 

A francia média vasárnap reggel rendőrségi és ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a támadó egy 21 éves, csecsenföldi születésű férfi volt, akit ujjlenyomatai alapján azonosítottak a nyomozóhatóságok, mert nem voltak nála személyi okmányok. A hatóságok kihallgatás céljából előállították a támadó szüleit.

A férfi azután jutott francia állampolgársághoz, hogy előzőleg az anyja is megkapta azt. A férfi neve 2016 óta szerepelt abban az adatbázisban, amelyben radikalizmusra hajlamos személyeket tartják nyilván, mert ismerősei között volt olyan, aki részt vett a szíriai harcokban. Köztörvényes bűncselekményt nem követett el.

A szóvivő nem árulta el a tettes nevét, de a francia média híradásaiban elhangzott, hogy Hamzat Azimovnak hívják, 1997. november 1-jén született Csecsenföldön, és 2010 óta francia állampolgár. Egy strasbourgi egyetemen tanult és Párizsban lakott szüleivel.

A merénylő „Allahu akbárt” (Allah a legnagyobb) kiáltozva követte el a támadást, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, de a gyorsan beavatkozó rendőrség agyonlőtte. Hírügynökségek szerint a rendőrök öt percen belül a helyszínre érkeztek, és az első bejelentés után kilenc perccel ártalmatlanították a támadót.

Magyarország konzuli szolgálata folyamatos kapcsolatban áll a párizsi hatóságokkal, a jelenlegi információk szerint a szombaton történt terrortámadásnak nincs magyar érintettje.

Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

MTI

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×