Testvére is jelen volt a kiselefánt születésénél

Szerdán hajnalban megszületett Angele várva-várt második borja – jelentette be büszkén a Fővárosi Állat– és Növénykert. Az anyuka és a kiselefánt is jól van, ám most még csak a gondozók és az állatorvosok láthatják. Jelenleg arra várnak, hogy a jövevény megtalálja az emlőket és szopni kezdjen.

Angele, az anyaállat vemhességét már februárban bejelentette az állatkert. Az ellésre egészen pontosan hajnali 3 óra 54 perckor került sor. Szerencsére minden rendben zajlott, és az újszülött nem sokkal később sikeresen lábra is állt.

 

 

Az ellés alatt végig jelen volt Angele előző borja, a csaknem ötéves Asha is. Technikailag ugyan volna lehetőség Asha különválasztására is, de jobbnak látták, ha ő is jelen van kistestvére születésekor. Ez megfelel a természetes állapotoknak, hiszen az elefántok a vadonban csordában élnek, ahol a cseperedő fiatalok rendszerint akkor is jelen vannak, amikor anyjuk már a következő borját hozza a világra. Ráadásul ez a megoldás azért is szerencsés, mert az előző kiselefánt történetesen nőstény, és felnövekedve hasznos lehet a számára, ha láthatja az anyját gyermeknevelés közben. Asha természetesen élénken érdeklődik kistestvére iránt, ha azonban ez az érdeklődés már kissé tolakodó, Angele azonnal odébb tessékeli.

 

 

Mivel az újszülöttnek és az anyaállatnak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szüksége, a „szülőszobaként” használt, 2008-na épült elefántcsarnokot további intézkedésig lezárták. Jelenleg az elefántokhoz beosztott állatgondozókon és az állatorvosokon kívül senki, még az állatkerti dolgozók sem közelíthetik meg a környéket. De maguk a gondozók is csak akkor lépnek be a területre, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként monitoron keresztül figyelik az eseményeket. Assamot, az apukát viszont most is megtekinthetik a látogatók a patinás régi Elefántházban.

Várhatóan másfél hét múlva már a nagyközönség is megnézheti a kis csöppséget.

Forrás, fotó: zoobudapest.hu

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×