Tizenöt év fegyházat is kaphat a Láziban gyilkoló férfi

Tizenöt év fegyházat is kaphat a Láziban gyilkoló férfi

Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2018 januárjában Láziban egy egész napos italozást követően olyan súlyosan bántalmazta féltestvérét, hogy ő a sérüléseibe belehalt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2018. január 12. napján egy egész napos italozást követően 18 óra körüli időben a vádlott és a sértett szóváltásba keveredett, majd dulakodni kezdtek. A sértett a bántalmazás során ütésből eredő fejsérülést, valamint rúgásból és megtaposásból eredő mellkasi és hasi sérüléseket szenvedett el. A vádlott a sértett sérüléseit látva nem hívott orvosi segítséget, hanem vérző, nyöszörgő féltestvérét ágyba fektette és betakarta. A vádlott és édesapja a hajnali órákban észlelték, hogy a sértett meghalt.

A bíróság az eljárás során adott igazságügyi orvosszakértői véleményre hivatkozva megállapította, hogy a sértett életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg. A bíróság álláspontja szerint azonban a vádlott vonatkozásában a különös kegyetlenséggel való elkövetés nem állapítható meg, figyelemmel arra, hogy bár a vádlott tudata átfogta azt, hogy a sértett a bántalmazásba belehalhat, de sérüléseit nem embertelen brutalitással okozta.

A bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés a vádlott esetében megállapítható volt, mivel a sértett olyan súlyos fokban ittas volt a bántalmazás során, hogy ez már önmagában kizárta azt, hogy a vádlott magatartásával szemben védekezni tudjon. A bántamazás során elszenvedett fejsérülést követően pedig a földön fekvő sértett képtelen volt a vádlott rúgásait és megtaposó jellegű cselekményeit kivédeni.

A büntetéskiszabási tényezők közül a bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlott züllött életvitelét, azt, hogy a bűncselekményt hozzátartozója sérelmére követte el, valamint, hogy az elkövetésekor a vádlott is ittas állapotban volt. Enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, alacsony intellektusát, epilepsziás betegségét, az eshetőleges szándékot, valamint azt, hogy a vádlott az eljárás során megbánást tanúsított.

Az ítélet nem jogerős.

Forrás: Győri Törvényszék

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×