Tízmillió ember halálát okozza rák a megelőzés javulása ellenére

Tízmillió ember halálát okozza rák a megelőzés javulása ellenére

A rák idén csaknem tízmillió ember halálát okozza, a betegség halálos áldozatainak száma tovább emelkedik a javuló megelőzés és a korai diagnosztizálás ellenére - írták szakértők az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy friss jelentésében.

A világszervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) jelentésében 2018-ra 18,1 millió új rákos esetet vetített előre, s becslései szerint a daganatos betegek közül 9,6 millió ember hal meg. Minden 8. férfi és 11. nő halálát rák okozza idén.

Az elhalálozások száma a népesség növekedésével és elöregedésével együtt növekszik, és ebben az is szerepet játszik, hogy a fejlődő országok lakói felveszik azt az egészségtelen, magas kockázatú életstílust - kevés testmozgás, elhízás -, amelyet általában a gazdagabb országokhoz kötnek.

Az IARC ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a megelőzésre irányuló fokozottabb figyelemnek köszönhetően bizonyos rákfajták kockázata csökkent néhány lakossági csoportban. A testedzés, a dohányzás elhagyása, az egészséges táplálkozás mind a kockázatcsökkentő tényezők között szerepelnek.

Minden ötödik férfi és minden hatodik nő élete során rákos lesz - állítják a kutatók. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a rák a 21. században a vezető halálokká válik.

A daganatos betegségek között továbbra is a leggyilkosabb a tüdőrák, amely 1,8 millió halálesethez vezet. A nőknél a mellrák okozza a rákos halálozások 15 százalékát, a tüdőrák a 13,8 százalékát, a vastagbélrák pedig a 9,5 százalékát.

Az adatokból kiderül, hogy a nők körében aggasztóan nő a tüdőrákos halálozás, amely világszerte 28 országban, köztük Dániában, Hollandiában, Kínában és Új-Zélandon a nőknél a vezető női daganatos halálok.

Az IARC szerint a jelenlegi rákstatisztikákon alapuló modellek 2040-re évente 29 millió új rákos esetet jósolnak.

Megelőző lépések között lehetnek a dohányzással kapcsolatos megszorítások a tüdőrák visszaszorítására, illetve a testmozgás népszerűsítése a vastagbélrák kockázatának csökkentésére.

A tanulmány figyelmeztetett arra, hogy egyelőre nem elég hatékonyak és erőteljesek a globális erőfeszítések "az emberiség egyik legnagyobb gyilkosa" elleni küzdelemben.

Fotó: Medical Online

MTI

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×