Továbbra sem vigyázunk a személyes adatokra

Továbbra sem vigyázunk a személyes adatokra

Ugyan a hazai internetezők kétharmada aggódik a róla tárolt információk biztonsága miatt, az adatvédelmi tájékoztatókat mégis csak a megkérdezettek mintegy 20 százaléka olvassa el.

 

Erre hívták fel rá a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hivatal (NAIH) elnökhelyettesei és az EY tanácsadói a cég Versenyjog és adatvédelem c. konferenciáján.

Az emberek csupán 25 százaléka érzi úgy, hogy teljes irányítással rendelkezik az online megadott adatai felett, kétharmaduk pedig nem is bízik azokban a cégekben, amelyek személyes információkat gyűjtenek a netes tevékenységéről. Dr. Tóth András, a GVH elnökhelyettese szerint az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) önmagában még nem hoz jelentős változást. A hatóságok és a cégek összefogására van szükség ahhoz, hogy helyreállítsák a bizalmat a digitális gazdaságban.

Ehhez fontos lenne, hogy az internetezők felismerjék, a cégek pedig elismerjék, hogy az információnak mérhető ára van. Ezért nem elég megfelelően tájékoztatni az embereket az információ felhasználásáról, kezükbe kell adni a döntést, hogy mikor, kinek és mennyiért adják át adataikat.

"A Facebook 68 kedvelés alapján meg tudja állapítani egy felhasználó politikai hovatartozását. Erre a regisztrációt megelőzően, egy részletes tájékoztató átolvasását követően sem lehetnek felkészülve az internetezők.”

Utóbbit már dr. Szabó Endre Győző, a NAIH elnökhelyettese mondta. Állítja, a GDPR épp ezen a területen hozhat jelentős változást, hiszen a rendelet legnagyobb előnye, hogy megköveteli a cégektől, hogy érthetően és transzparensen bemutassák, hogyan kezelik a felhasználókról begyűjtött információkat.

Fotó: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

hirado.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×