Traktornak ütközött

Traktornak ütközött

Az előzés szabályainak megszegése vezetett balesethez Mosonmagyaróváron.

 

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, a Feketeerdei úton, 2019. augusztus 12-én délelőtt. Egy 69 éves szlovák férfi közlekedett tehergépkocsival Feketeerdő felől, az Újhelyi út irányába. Haladása során nem a kellő körültekintéssel kezdte meg egy vele azonos irányba haladó mezőgazdasági vontató előzését, ezért későn észlelte, hogy szemből egy személygépkocsi érkezik. Azért, hogy elkerülje az ütközést, fékezett és járművét jobbra kormányozta, amelynek következtében a traktor oldalának csapódott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 

A hasonló balesetek elkerülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az előzés megkezdése előtt bizonyosodjanak meg arról, hogy:

A manőver során a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő forgalmat ne zavarják.

Az előttük haladó jármű előzési szándékot nem jelzett-e.

Nem kezdett-e járművük előzésébe más, mögöttük haladó jármű.

Megfelelő oldaltávolságot tudnak-e tartani az előzés során.

Előzés után vissza tudnak-e térni a sávjukba, a megelőzött jármű zavarása nélkül.

 

 

police.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×