Túlélni Kongót

Túlélni Kongót

Túléltük – újságolta örömmel Stipsits Ibolya győri fotóművész, miután hazaért kéthetes kongói humanitárius útjáról. Malária, emberrablás, nyomor, áram- és vízhiány – csak néhány szó, amely a nem mindennapi kirándulást jellemezte.

A fotóművész negyedszázada vesz részt jótékonysági programokban, idén ősszel hetedik alkalommal járt Afrikában, egyrészt segíteni, másrészt megörökíteni az utókor számára az ott tapasztaltakat.

 

 

Többek között a győriek adományát is elvitték az Afrikáért Alapítvány szervezésében zajlott útra, az anyagiak mellett gyógyszereket, a gyógyításhoz szükséges eszközöket is adományoztak. Az Afrikáért Alapítvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban oktatási, szociális és egészségügyi téren tevékenykedik, a fővárosban, Kinshasában az Othniel Általános és Középiskolát és a La Providence Árvaházat tartja fenn, számos fővárosi és vidéki egészségügyi központot támogat és lát el gyógyszerekkel, műszerekkel. Az alapítvány legújabb célja egy klinika felépítése Kongóban.

 

 

Az út során Ibolya meglátogatta ezeket az intézményeket, az iskolában istentiszteleten vett részt, ahol a gyerekek magyarul is énekeltek. Mivel az állam nem támogatja az oktatást, így Kongóban tíz iskoláskorú gyermekből csak négy jár iskolába.

 

 

Ennél is rosszabb volt a helyzet az angolai határ melletti Lounikában, ahol a környéken nincs orvosi szolgálat. Ibolya itt több napot is töltött, mert a csapat tagjai saját kezűleg építettek orvosi rendelőt, míg a misszió orvosai éjjel-nappal vizsgálták és ellátták a környékről érkezőket. Szállásuk a főúton a szabad ég alatt volt, Ibolya a saját maga által vitt kicsiny sátorban húzta meg magát, nem volt víz és áram sem a településen. A fotóművész azt mondta, magyarként a maláriától rettegtek, amiből ott egy gyógyszer segítségével három nap alatt ki lehet gyógyulni, az afrikaiak viszont az influenzától félnek, arra ugyanis nincs gyógyszerük, és gyakran belehalnak. Ibolya itthonról vitte magával az élelmiszert, és üveges vizet vásárolt, de nem is a fertőzés veszélye volt számára az igazán félelmetes, hanem az, hogy fehér emberként meg kellett élnie a kisebbségi létet. Éjszakánként a törzsfőnök vigyázta a csapat biztonságát, míg napközben testőrök kísérték a missziót. Gyakoriak voltak az igazoltatások, félő volt, hogy elveszik az irataikat, vagy nem engedik át őket egyik településről a másikra, s amíg nem fizettek, gyakran léptek fel velük szemben fenyegetően. A rendelő felújítását vezető szakember fiát ott-tartózkodásuk alatt rabolták el, majd kidobták egy járműből. A fiú a kórházba kerülése után semmire sem emlékezett. Ibolyáék nem tudták, hogy fizettek-e váltságdíjat a szülők, de a gyerek szerencsés volt: túlélte.

 

 

Ibolya is boldog volt, hogy túlélte az utat, hazaért, de amikor meglátta az otthonát, már az járt az eszében, mikor mehet újra Afrikába. „Arra vágyom, hogy olyan fotókat készíthessek, amelyekkel nyomot hagyhatok magam után, amellyel a történelem egy részletét bemutathatom” – hangsúlyozta lapunknak Ibolya, aki egy nagyszabású kiállításon készül bemutatni az átélt élményeit, amiket a fotókon túl könyv formájában is az érdeklődők elé tár.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Stipsits Ibolya

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×