Ügyes vezetéssel sokat spórolhatunk

Ügyes vezetéssel sokat spórolhatunk

Jelenleg négyszáz forint közelében járnak az üzemanyagárak. Hosszú hetek óta tart már a növekedés, de szakértők szerint nem várható további jelentős drágulás. Nem mindegy, hogy hol tankolunk, a kutak között ugyanis akár 10-20 forintos eltérés is lehet, vezetési praktikákkal pedig csökkenthetjük az autó fogyasztását.

 

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az M1-nek azt mondta: az üzemanyagok árát a forint és a dollár árfolyam változása is befolyásolja, idén azonban főként a kőolaj világpiaci mozgása határozza meg. Grád Ottó elmondta: a kőolajár változása fogja befolyásolni a következő időszakban az üzemanyag árát. Véleménye szerint várható további áremelkedés, de nem jelentős mértékben. Hozzátette: a keresleti oldal biztosnak tűnik a prognózisok szerint.

Az üzemanyag-költségek néhány praktikával egyszerűen csökkenthetők:

A sofőröknek érdemes figyelni például arra, hogy ne pörgessék túl a motort, hanem közepes fordulatszámnál, egyenletesen váltsanak felsőbb fokozatba. Ha lehet, teljes megállás helyett pedig célszerű sebességváltással lassulni. Az azonban tévhit, hogy az üresbe tett autó nem fogyaszt semmit.

Inhof András, vezetésoktató elmondta: amikor üresbe teszik az autót a sofőrök, és csak hagyják gurulni az autót, alapjárati fordulatszámon üzemel a motor, vagyis ugyanolyan fogyasztással, mint bármikor. Viszont, ha sebességben hagyja járművét és a motornak a belső ellenállása, tehát a motorfék használata mellett lassul az autó, akkor teljes egészében nulla fogyasztás lesz elérhető – magyarázta.

Emellett az autó műszaki állapota például a lapos gumiabroncsok, a feleslegesen bekapcsolt világítás és a klíma vagy éppen a megpakolt tetőcsomagtartó is jelentősen megnövelheti az autó fogyasztását.

 

Fotó: Pixabay

hirado.hu

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×