2013. május 19. vasárnap, Ivó, Milán
Újabb nagyhal Győrben
2012. július 03. 18:00
Ha nem lett volna elég a diósdi maffiaper és a Marian Cozma megölésében szerepet játszók ügye, újabb nagy sztori jön Győrbe.
Portálunk úgy tudja, a Győri Törvényszék „nyerte meg” a pécsi egyetemi vesztegetési ügyet. Mégpedig az őszre, hiszen a kiemelt ügyekre vonatkozó regulák alapján szeptember közepéig neki kell kezdeni a futamnak. Az ügy nem lesz túl egyszerű – amit az is mutat, hogy a tanácselnöknek információnk szerint mintegy 15 ezer oldalnyi aktán kell átrágnia magát a nyáron.
Az ügy jellege – és közel harminc vádlottja – miatt portálunknak több hozzáértő is azt valószínűsítette, hogy hónapokig húzódhat az első fokú eljárás, amely ellen az érintettek még a táblabírósághoz is fellebbezhetnek. A történet egyébként úgy keveredett Győrbe, hogy a pécsi Törvényszék elfogultságot jelentett be. Ez még nem zárta volna ki, hogy Kaposváron, Szekszárdon vagy Zalaegerszegen fussák le az első kört, csakhogy a pécsi Ítélőtábla is hasonló aggályainak adott hangot.
Ezt követően küldték meg a Kisalföldre az aktakupacot, amelynek lényege a vád szerint az, hogy a társaság bűnszervezetet alkotott arra, hogy csúszópénzért kötnek külső megbízási szerződéseket, ezzel kilenc számjegyű kárt okozva az egyetemnek.
Pál Gergő







