Újra a pályán

Újra a pályán

Amikor találkozunk, akkor könny folyik. Nagyrészt attól, hogy Kriszti iszonyatosan jó humorral megáldott ember, és percek alatt végtelen röhögésbe csap át egy-egy komolynak induló beszélgetés is. Az esetek jóval kisebb százalékában a könny szó szerint a sírásból fakad. Ez nem csoda, borzalmasan nehéz másfél éve volt, amiről nem lehet, és nem is kell vidámságot magunkra erőltetve beszélni.

Két sérülés azt vette el tőle bizonytalan időre, amit a legjobban szeret, a kosárlabdát. Nemrég újra pályára léphetett. Ahogy ő mondja, lezuhant a lehető legmélyebbre, ott koppant egy nagyot, és visszapattant, így most felfelé úszik, a fény irányába. Horváth Krisztina, a CMB Cargo-UNI Győr saját nevelésű tehetsége, 20 évesen mindent elölről kezd, és nemrég megint tétmeccset játszott.

Ez a karrier a lehető legjobban indult. A zöld-fehérek fiatal játékosa az atlétika és a röplabda után választotta a kosárlabdát, még általános iskolában, negyedik osztályos korában. Szerelem volt azonnal, és a sikerek is gyorsan jöttek. Akkoriban lett a városnak élvonalbeli klubja, amihez épült az utánpótlás bázis. „Az iskolák legtehetségesebb gyerekeit válogatták össze egy kiemelt csoportba, a '97–98-as korosztályból. Mi voltunk az elsők, akik az alapokat is Győrben kezdték, és többen közülünk eljutottak a felnőtt csapatig. Az eddigi egyetlen győri bajnokcsapatot közelről csodáltuk, és a buszbalesetet követő második évben néhányan már ott voltunk az NB I-es keretben. Én annak köszönhetem, hogy nem ültem azon a buszon a tragédia napján, hogy hirtelen nőttem sokat, úgy néztem ki, mint egy csámpás pók, erősödnöm kellett, és így későbbre tolódott az, ami tervben volt, hogy a felnőtt együttessel készülök.”

 

 

Közben régen látott sikerkorszak indult el Horváth Krisztináékkal a korosztályos válogatottaknál. Az U16-osok bronzérmesek lettek az Európa-bajnokságon, majd ugyanez a gárda, már U17-esként Csehországban a világbajnokságon is harmadik helyen végzett. A 3x3-as Eb-n, és vb-n is, bronzig jutott a nemzeti együttes, soraiban a győri lánnyal, aki klubcsapatában is egyre több lehetőséget kapott. „A baleset után új csapat épült, és a második évben már bronzérmesek lettünk. Hihetetlen élmény volt 17 évesen Laklóth Annával, vagy éppen Vajda Annával egy csapatban szerepelni. Fiatalként tudtuk, hol a helyünk, ők pedig rengeteget segítettek, ha kellett, kemények voltak, ha kellett, úgy alakították, hogy legyen sikerélményünk. Mi pedig csak figyeltünk és tanultunk. Az a harmadik hely felért egy arannyal.” A következő idényben összejött a bajnoki döntő is. Horváth Krisztina azt mondja, ott teher nélkül, felszabadultan játszhatott az esélyesebb Sopron ellen, és tudott örülni a bajnoki második helynek is.

 

 

Ezek után akár az aranyérem is jöhetett volna, de a karrier hirtelen félbeszakadt. „2016. október 22. Kérdezted, hogy emlékszem-e a dátumra. Igen. Azóta számolom és írom az eltelt időt a naptárban. A Sopronnal játszottunk az Egyetemi Csarnokban. Akkor kaptam meg a legjobb utánpótlás korú játékosnak járó elismerést, soha annyi nézőt nem láttam hazai pályán, mint aznap este. Elindultam egy labdára, senki nem ért hozzám, letapadt a lábam, és belefordultam. Rettenetes fájdalmat éreztem, de tudtam, hogy sok kis kosaras is ott van pár méterre tőlem, és csak az járt a fejemben, hogy nem sírhatok. Én is megijedtem volna annyi idősen egy fájdalomtól üvöltő embertől. Lekúsztam a játéktérről. Tudtam, hogy baj van, de azt nem, hogy ekkora.” Az első vizsgálat után az orvos azt mondta, nincs komoly probléma, pihentetni kell. Harmadnap egy MR-vizsgálat készült, ezután egy másik orvoshoz vezetett az út. „Emlékszem, azzal a tudattal feküdtem az ágyon dr. Balogh Péternél, hogy minden rendben lesz. Aztán ő megfogta a térdemet, és szinte kiemelte egy mozdulattal a helyéről. Figyeltem az arcát, furcsán nézett Burdi Szabira, a gyúrónkra, aki mögöttem állt. Kértem, hogy mondjon valamit, szólaljon meg. És akkor jött az a mondat, amitől kiráz a hideg most is. „Ez szalagszakadás, hat hónap kihagyás lesz, és máris keresünk időpontot a műtétre.” Aztán felém nyújtott egy zsebkendőt, én pedig sírtam, és azt éreztem, hogy itt van vége a világnak.” Fizikai és lelki mélypontokkal, küzdelemmel, rehabilitációval, gyógytornával eltelt csaknem egy év, felépülés, majd egy edzés, ahol megroppant a sérült térd. Hetekig semmi problémát nem láttak az orvosok, majd beütött az újabb sokk: porcleválás, újabb műtét, és megint egy újrakezdés, egy borzalmas fél év játék nélkül, de többnyire bizakodva. Karácsonykor beszélgettünk, Kriszti már azt tervezgette, hogy nemsokára visszatér a pályára. Ekkor született egy különleges fogadalom. „Csak, hogy érezd, mennyi mindent bevállalnék, hogy újra játszhassak, ha ez tavasznál előbb megtörténik, jöhet az egyik kedvenc filmjelenetünk, és én balett-tütüben szaladok ki a pályára, mint Ace Ventura, közben azt kiabálom, hogy Mester, készen állok, cseréljen be!” A visszatérésen túl vagyunk, február 2-án egy NB I/B-s meccsen Kriszti újra játszott. A balettszoknyától eltekintettünk, így is rendben volt minden. „Ezt a napot nem fogom elfelejteni. A családom is eljött, a legjobb barátom is ott volt, nekik nagyon sokat köszönhetek, ahogy a rehabilitáció miatt Radó Krisztának is. Jól éreztem magam a pályán. Már nem féltem, csak akkor rezzentem össze, ha mások elestek, rosszul léptek. Bennem nincs félelem, azt legyőztem, abból semmi jó nem származik.”

 

 

Sokat mesélt a sérülése előtt az álmairól, terveiről. Ezek változtak ugyan, de a lényeg megmaradt. „Mindig az volt a vágyam, hogy örömből kosarazhassak, ne muszájból. Persze, aki ezt elkezdi, olimpikon akar lenni, vb-n részt venni, ha a kosár az életed, akkor ez az alap. A legfontosabb, hogy újra a felnőtt keretben legyek, és itt Győrben alkossak maradandót. Maximalista vagyok, ahogy a tanulásban nekem nem létezik hármas és négyes jegy, csak az ötös, úgy a pályán is csak a lehető legjobb az elfogadható. Egyébként pozitív oldala is volt a sérülésnek. Az egyetemen, anatómiavizsgán egyszer a térdízületet és sérüléseit húztam. Annyira képben voltam, hogy azonnal a jeles volt a megajánlott jegy.”

 

Szerző: Nagy Roland

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×