Ütős program a maratonon

Magyarország kiemelt jelentőségű ütőszenei seregszemléjét, vagyis a Győri Ütősmaratont idén is megrendezi a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, ezúttal május 19–20-án tartják a ritmusos zene kedvelőinek ünnepét.

Az esemény a több évtizedes múltra visszatekintő helyi ütőszenei képzésre és a Győri Ütős Fesztivál értékeire épül. Csurák Erzsébet szervező felidézte, a fesztivál három éve alakult át maratonná, vagyis egy intenzív programsorozattá. A rendezvényen a hazai és a nemzetközi ütősélet éllovasai lépnek fel évről évre, s a szervezők emellett azt is fontosnak tartják, hogy lehetőséget adjanak a fiatal nemzedék tehetséges képviselőinek, olyan életre szóló motivációt adva nekik, amely a továbbiakban segíti és meghatározhatja ütős karrierjüket. Győrben minden szinten, vagyis alap-, közép- és felsőfokon is tanulnak ütőszenét. A Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei például ugyanazon a színpadon léphetnek fel, mint a tavaly a világszinten az ütőszene legjobbjának választott Kossuth-díjas Horváth Kornél.

A programok május 19-én 15 órakor kezdődnek örömzenével, a Baross úti csónakos szobornál, ahol a Győri Ütőegyüttes játszik csalogató zenét az arra járóknak. Másnap is számíthatnak izgalmas muzsikára a Baross úton sétálók, 15 órakor ugyanis az Ataru Taiko, a tradicionális japán zenét játszó ütőegyütes mutatja meg látványos produkcióját az érdeklődőknek. A programok a zsinagógában május 20-án 10 órakor kezdődnek, elsőként Tóth-Rompos Patrícia „Síppal-dobbal” címmel tart ritmusmatinét gyerekeknek. 17 órakor hangszerbemutatóra és workshopra várják az érdeklődőket, 18 órakor pedig a Cadances Ütőegyüttes koncertje kezdődik. Őket követi a Grazból érkező Quetsch 'n' Vibes Extended előadása, majd a Győri Ütőegyüttes koncertje. A maratont a már említett Horváth Kornél és a szintén Kossuth-díjas, szaxofonon játszó Borbély Mihály előadása zárja.

 

Fotó: Marcali Gábor

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×