Valami készül: olvasópróbára érkezett Fenyő Miklós a győri színházba

Valami készül: olvasópróbára érkezett Fenyő Miklós a győri színházba

Csatos bambi és piros kockás terítő – stílusosan várták az Aréna című musical olvasópróbájára a résztvevőket a Győri Nemzeti Színházba, köztük a legendás Fenyő Miklóst, akinek a dalaihoz írt darabot Egressy Zoltán.

Az olvasópróba kezdetét sajtónyilvánossá tették, így mi is belehallgathattunk a múltidézésbe. Forgács Péter igazgató felidézte: Fenyő Miklóssal húsz évvel ezelőtt találkoztak először a Budapesti Operettszínház Hotel Menthol című eladása kapcsán. Akkor ő játszotta a főszerepet, most pedig, Győrben ő rendezi az évad szuperprodukcióját, az Aréna című ősbemutatót. Győrben is volt több Fenyőhöz kötődő bemutató: a már említett produlciót városunkban is színpadra állították, valamint játszották a Made in Hungaria és az Aranycsapat című darabokat is.

 

 

Forgács Péter az aktuális darab írójával, Egressy Zoltánnal is többször dolgozott már együtt, az író itt bemutatott műveit rendezte. Ilyen volt a kultikussá vált Portugál; a Kék, kék, kék, a Június és az Édes Életek. Az első musicale az Aréna lesz. Egressy Zoltán elárulta, néhány éve találkozott Fenyő Miklóssal, s felvetette neki a musical ötletét. Az énekes először nem értette, miért pont az Aréna című lemez dalait használná fel, de aztán az író meggyőzte. Egressynek ugyanis régi kedvencei ezek a dalok.

 

 

Fenyő Miklós elmondta, a Rock and Roll Party és a Hotel Menthol lemezek megjelenése után Hungaria lázban égett az ország. A jampilázt hozták el Amerikából, ezzel szemben az Arénát a magyar viszonyok ihlették. Az akkori művészek körében ez volt a legnépszerűbb Hungaria-lemez.

 

 

A szerzőtársak sokat beszélgetettek arról a korról, körülményekről, amikor a lemez megjelent, így született meg a szövegkönyv. A darab a '60-as években játszódik, a díszlet vidám, pop-art, ugyanakkor kicsit mélabús.

A musicalben 18 számot hallhatunk, néhánnyal kiegészítik tehát az Arána című lemezt. A darab koreográfusa, Kováts Gergely Csanád táncosoknak adott instrukciója szerint pedig „a rock n roll életérzést nem lehet elbagatellizálni!”

Zoljánszky Alexandra
Fotó: Marcali Gábor

Csatolt galéria: Aréna musical olvasópróba
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×