Válogatott szeretne lenni: kölcsönadja Hársfalvit az Audi ETO

Újabb tehetséges saját nevelésű játékosát adja kölcsön az Audi ETO KC. A csapat balszélsője, Hársfalvi Júlia ideiglenes elhagyja Győrt, és a 2017/18-as bajnokságban a Debrecen csapatát erősíti.

 

A tehetséges balszélső az előző idényben lett az ETO felnőtt keretének tagja. A zöld-fehérek első csapatánál eltöltött két év alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, kétszer magyar bajnok, egyszer pedig Magyar Kupa és Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett a klubbal. A fiatal játékos egyéni fejlődése és a több játéklehetőség reményében úgy döntött, elfogadja a következő szezonra a DVSC ajánlatát és egy évre kölcsönbe megy a jövőre a nemzetközi porondon is szereplő debreceni együtteshez – áll a klub közleményében. „A döntésemet leginkább az befolyásolta, hogy egyénileg minél többet fejlődhessek, még fiatal vagyok, úgy gondolom, céljaim eléréséhez több játéklehetőségre lenne szükségem. A válogatottság gondolata is a szemem előtt lebeg, amiért tudom, nagyon sokat kell dolgoznom. A Debrecen egy nagyon jó csapat és mindenképpen előny, hogy nemzetközi szinten, az EHF-kupában is megmérettetik magukat. Nem búcsúzom Győrtől, nagyon örülök, hogy ilyen sikeres szezont zártunk. Remélem, sokat tudok tanulni Debrecenben, hogy jobb és tapasztaltabb játékosként térhetek majd vissza” - mondta Hársfalvi Júlia.

 

A tehetséges balszélső az előző idényben lett az ETO felnőtt keretének tagja. A zöld-fehérek első csapatánál eltöltött két év alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, kétszer magyar bajnok, egyszer pedig Magyar Kupa és Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett a klubbal. A fiatal játékos egyéni fejlődése és a több játéklehetőség reményében úgy döntött, elfogadja a következő szezonra a DVSC ajánlatát és egy évre kölcsönbe megy a jövőre a nemzetközi porondon is szereplő debreceni együtteshez – áll a klub közleményében.

Jövőre az EHF-kupában is bizonyíthat Hársfalvi

„A döntésemet leginkább az befolyásolta, hogy egyénileg minél többet fejlődhessek, még fiatal vagyok, úgy gondolom, céljaim eléréséhez több játéklehetőségre lenne szükségem.A válogatottság gondolata is a szemem előtt lebeg, amiért tudom, nagyon sokat kell dolgoznom. A Debrecen egy nagyon jó csapat és mindenképpen előny, hogy nemzetközi szinten, az EHF-kupában is megmérettetik magukat. Nem búcsúzom Győrtől, nagyon örülök, hogy ilyen sikeres szezont zártunk. Remélem, sokat tudok tanulni Debrecenben, hogy jobb és tapasztaltabb játékosként térhetek majd vissza” - mondta Hársfalvi Júlia.

gyorietokc.hu

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×