Vásáry André szerelmet hoz barokk köntösben

A Barokk Esküvő programsorozatának záró koncertjén Vásáry André lép fel vasárnap 20.30-tól a Széchenyi téren. Az ország egyetlen férfi szoprán énekese erre az estre összeállított műsorral készül, sokoldalúságát is reprezentálva pedig egyaránt szerepel majd komoly- és filmzene, crossover és musical sláger is a repertoárján. A rendezvény tematikájához illeszkedve az összeállítás vezérfonala pedig mi más is lehetne, mint a szerelem...

Egy jótékonysági koncert után találkoztunk legutóbb, s akkor úgy éreztem, egyfajta imádsággá alakult a koncert, s közössé vált a cél legalább arra a kis időre. Ritkán tapasztalhatunk ilyen energiákat... Most a szerelem kerül a középpontba, mire számíthat a közönség, barokkra rózsaszínben?

A szerelem, az érzések áthatják az életünket, ezért is gondoltam arra, hogy a legutóbbi, Mozijegy című lemezemről viszek főként filmslágereket, hiszen a legtöbb film az érzelmeinkről szól. Lesz benne egy-két komolyzenei darab is, olyanok, amiket mindenki ismer.

Régóta kacérkodik a könnyűzenével, de mégis: hogyan került egy férfiszoprán repertoárjába filmzene és musical?

Régi vágyam volt egy olyan lemez, amin ismert filmzenéket énekelek. Számomra a zenében nem a műfaja a lényeges, mindegy, hogy komoly vagy könnyűzene, sokkal fontosabb, hogy a közönségre legyen hatással. Amikor például lemezt készítek, arra törekszem, hogy hitelesnek érezzem magam benne, és hogy a közönség is szeresse. Minden fajta zenének megvan a maga színpada, amikor pedig sok embert kell szórakoztatni, akkor a könnyűzenéhez érdemes nyúlni. Hozzá kell tenni, soha nem úgy gondolkodom, hogy a könnyű zenét könnyű csinálni, a komolyat pedig nehéz, mindkettőt lehet magas színvonalon művelni.

 

 

Mit szólnak a komolyzenész pályatársak a crossoverezéshez? Foglalkoztatja ez egyáltalán?

Ott a válasz a kérdésében: nem. Tudom, hogy milyen sok energiát fektetek bele minden alkalommal a műsoromba. Ha pedig egy-egy darab sokak lelkét megérinti, nem érdekel, hogy azt könnyű- vagy a komolyzenei kategóriába sorolják. Hozzáteszem, fontos, hogy legyenek olyan barátaim, akik szakmai kritikát mondanak, szükséges a külső vélemény is önmagunk objektív megítéléséhez.

 

A napokban tért haza Los Angelesből. Koncertezett?

Leginkább kikapcsolódtam, a barátaimat látogattam meg, de egy koncerttel kapcsolatban is volt megbeszélésem. Két hetet töltöttem a tengerentúlon, eljutottam Las Vegasba, Los Angelesnek több részét megnéztem, fantasztikus élmény volt.

 

Ember tervez, Isten végez – mondta akkor, amikor legutóbb a terveiről kérdeztem, és körvonalazott két lemezötletet.

Folyamatban van, de szerencsére rengeteget koncertezem, készülök vissza Kínába turnézni, és folytatom a Zeneakadémiát is.

 

Győrben sem először lép fel a Barokk Esküvő keretében. Közel áll önhöz ez a kor?

Azt mondják, a barokk zene áll a legközelebb az én hangfajomhoz. Fantasztikus zeneművek születtek akkoriban, és csodálatos a korszak építészete is. A rendezvényt is óriási kezdeményezésnek tartom, megtisztelő, hogy ismét felkértek. Mindig megdöbbenek egyébként, mennyire szép a város. Nagyon emberközeli, Győrben mindig azt érzem, hogy megnyugodhatok. A koncert napján is korábban érkezem, hogy legyen időm körülnézni egy kicsit.

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Nyulászi Zsolt

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×