Zarándoklat Lébényből Győr-Újvárosba

Zarándoklat Lébényből Győr-Újvárosba

Augusztus 24-én rendezik meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot, amely idén az „Indulj el a test és a lélek közös útján az édesapákért!" mottóra épít.

Ezen a napon több száz települést érintve zajlik a gyalogos zarándoklat. Ennek egyik szakasza lesz Lébény - Győr-Újváros, amelyre várják az érdeklődőket, a zarándokolni vágyókat. Az édesapákért szóló zarándoklat úti célja ezúttal a győr-újvárosi Segítő Szűzanya Kegyképének meglátogatása. A zarándoklat Lébényből indul 9 órakor, végig a Rábca-parton haladva, településeket nem érintve. (A Szent Jakab-út nyomvonalát több ponton követve.) Az út megközelítőleg 25 km hosszú. Csatlakozni a nap során több helyen lehetséges, például Börcsnél (ahol a zarándokút fele van), vagy az Ikrénybe vezető út Rábca-hídjánál, illetve Abda előtt, szintén a Rábca-hídnál.

Benkó Attila atya szentmisét mutat be a zarándokoknak 18 órakor az újvárosi Urunk Színeváltozása-templomban, ahol hálaadó imát mondanak az együtt töltött egész nap eseményéért.

Szép és könnyen járható területeken várható a zarándoklás, kényelmes cipő, nap elleni védekezés szükséges, esetleg esőköpeny is. Az út során több pihenőt is tartva rózsafüzér imádkozására, éneklésre is lehet számítani.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni Varga Mária koordinátornál lehet a vargam0310@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 520-9166 telefonszámon.

Forrás/fotó: 1Úton Nemzetközi Zarándoknap

 

 

Tovább a gyorplusz.hu-ra
×