Mandula sütemény I. – gluténmentes

Győr+
2019.06.22. 08:10

Van két mandulás édesség, amit szeretnék megmutatni nektek, főként azért, mert a hozzávalói megegyeznek, mégis teljesen más sütemény születik majd belőlük. Izgalmas!

Mindkét finomság déli költemény, főként spanyol gondolat alapján született és igen ízes, fűszeres. Be kell vallanom, eredendően egyikben sincs málna, de én úgy gondoltam ehhez a piskótaszerű alaphoz tökéletes lesz és mert éppen szezonja van. A mediterrán országokban igen kedveltek a magvak és a nélkül, hogy bárki gluténérzékeny volna, szívesen használják, őrölik, liszt helyett és kencékben is gyakran találkozunk velük. Sokkal egészségesebb, kiváltják az olajszükségletet is a tésztában, szervezetünkben és sokkal ízesebbek bárminél. A sütemény íze sokkal intenzívebbé tehető, ha előtte kissé megpirítjuk a magvakat. Azt javaslom ,sütőben, 180 fokon 4-5 percig tegyük ezt meg, így egyenletesen, ropogósra sül majd. Borzasztóan csábító egy tálca pirított mandula, főleg, egy kis sóval meghintve, ezért gyorsan tegyük hűvös helyre, hogy kihűljön, majd daráljuk le. Én kávédarálóval szoktam frissen, nem használok őrölten kapható magvakat.

Jó tanács: a mandulát érdemes hűtőben tartani, hiszen a legideálisabb hőmérséklet számára 0-5 fok. Így maradnak meg benne a hasznos olajak és nincs esélye megavasodni, valamint molyokkal barátkozni.

Bevásárló lista (22 cm tortaformához):

150 g mandula (őrölt)

5 db nagy tojás

1 citrom leve

1 kk fahéj

100 g cukor

fél vaníliarúd (elhagyható)

Krém:

150 ml habtejszín

150 g málna

2 kk cukor

Elkészítés

1. A tojásokat kettéválasztom és először a fehérjét verem fel elektromos habverővel. Amikor már kifehéredett és habosodik, akkor apránként hozzáadagolom a cukormennyiség felét.

2. A tojások sárgáját fehéredésig keverem szintén elektromos habverővel, majd hozzáadom a vaníliát, citromlét, fahéjat és az őrölt mandulát.

3. A fehérjéhez apránként keverem hozzá, nagy mozdulatokkal, szilikon spatulával a sárga krémet, majd sütőpapírral bélelt formába töltöm. A sütőt 100 fokra előmelegítem, ebben 10 percig sütöm, majd 180 fokra állítom és újabb 15 percig sütöm.

4. Kihűtöm, félbevágom, a hideg tejszínt felverem, kis cukrot adok a végén hozzá, a málnát pedig kissé összetöröm egy pohárban.

5. A tejszín felét a közepébe töltöm némi málnával, a másik felét pedig a tetejére.

Tipp: A málnát kézzel tettem rá és az ujjaimmal rácsurgattam a levét, hogy izgalmas mintát kapjon.

#SzarkaZsófi

Kövesd Zsófit a Facebookon is!