Miss Stanley

Szarka Zsófi
2019.08.29. 20:41

A szilvák körében az augusztus végi „Stanley” típusnál tartunk, ami kecses, ízes, édes és gyönyörű lila. Ebből már érdemes pitét sütni és lekvárt főzni!

Az első jelentősebb fajta, ami július második felében megjelenik a piacokon, a nagy, tojásdad, kékszínű „lepotica”, azaz „szépség”. Magvaváló, zöldessárga húsa jó konzisztenciájú, de nem különösebben ízletes, kifejezetten friss fogyasztásra való.

Három héttel később követi „testvére”, az anskarodna, azaz bő termő. Ez már a klasszikus, hosszúkás megjelenésű kék szilva, ráadásul íze is egész jó.

Augusztus végén debütál a világhírű Stanley. Az Egyesült Államokból származó, a XIX. század elején nemesített fajta hosszúkás, hamvas, magvaváló gyümölcse kívülről nagyon hasonlít a beszterceire, de közel sem olyan jóízű. A világon a legelterjedtebb fajta, a Magyar termelés harmadát is Stanley tesziki. Gyanítható, hogy a piacon kínált „besztercei” is sok esetben ilyen.

Szeptember elejétől kapható a gömbölyded, bordószínű, teljesen éretten magvaváló debreceni muskotály. A fajtát Paczelt János kertész – akinek nevéhez a debreceni Nagyerdő rendezése is fűződik – 1920-ban jelentette be. Aranysárga húsa finom, nevéhez méltóan muskotályos karakterű.

A szilva belseje: A szilvából a gyümölcsökre jellemző, átlagos mennyiségű vitamint, ásványi anyagot nyerhetünk. Aszalva tápanyagai koncentrálódnak, a szilva sok káliumot, foszfort, magnéziumot, B-vitamint tartalmaz 10 deka aszalt szilvában 7 gramm élelmirost található, ugyanakkor energiatartalma a csokoládéénak csak mintegy fele.

Bevásárló lista:

200 g vaj

350 g fehér tönköly liszt

1 ek porcukor

Szilvatöltelék:

500 g szilva

2 csomag vaníliás cukor

1 kk fahéj

csipet csillagánizs (elhagyható)

1 citrom leve és reszelt héja

csipet só

1 kk étkezési keményítő

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit egy késes robotgépben összedolgozzuk vagy gyors mozdulatokkal kézzel. Kétfelé osztom, az egyik felét a hűtőbe teszem, a másikkal kibélelem a közepes pite vagy sütőformám, és a fagyasztóba vagy hűtőbe teszem.

A szilvát megmosom, negyedelem, magozom, és mindennel együtt felteszem közepes lángon főni 25 percre. Közben kevergetem, majd ha összeesett, akkor félreteszem hűlni.

A sütőt 190 fokra előmelegítem, majd a hideg tésztás piteformára rákanalazom a hideg szilvaragut, és a félretett tésztát rámorzsolom. 35-40 percig sütöm a sütőben.

Langyosan tálalom, kockákra vágva, kevés porcukorral vagy egy adag tejszínhabbal.

#SzarkaZsófi

Kövesd Zsófit a Facebookon is!

Kapcsolódó témák: #Szarka Zsófi Konyhája |