Taroltak a győri szakközépiskolák

Fotó: Győr+ archívum
Földvári Gabriella
2019.10.08. 12:42

A legjobbiskola.hu portál közzétette a 2019-es középiskolai rangsort, melyet az elmúlt öt év érettségi és a kompetencia felméréseinek eredményei alapján állítottak össze.

A jó hír, hogy a szakközépiskolák listáját Győr vezeti.

Az első a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája lett, éppúgy mint tavaly. A második a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. A harmadik pedig a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett, ahogy előző évben.

A magyar középiskolákat értékelő rangsorában – akárcsak tavaly – 2019-ben is a négyéves képzést adó veszprémi Lovassy László Gimnázium lett az első. Kevéssel maradt le a mögötte a budapesti Eötvös József Gimnázium, a harmadik helyezett XIV. kerületi Szent István Gimnázium pedig óriásit lépett előre tavalyi helyezéséhez képest.

A győri gimnáziumok közül a topp húszban a 12. helyen a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 6 évfolyamos képzése szerepel, hat helyet előre lépve tavalyhoz képest, míg a 16. helyen a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 8 évfolyamos gimnáziuma található, két helyet rontva az elmúlt évi pozíciójához képest.

A legjobbiskola.hu portál összegzéséből kiderül, a középiskolák versengése rendkívül szoros, az első és a huszadik helyezett intézmény eredménye között mindössze 1,7 százalékos eltérés mutatkozik, de még a rangsor 100. helyezettje, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium is csak 10 százalékkal van elmaradva a legjobbtól. Még a századik helyezett középiskola is magasan az országos átlag felett teljesít. A listán összesen 984 intézmény 1645 képzési formája szerepel.

Kapcsolódó témák: #Oktatás |