Erőből és kitartásból is jelesre vizsgáztak

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
Havassy Anna Katalin
2019.10.09. 17:09

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság négy tűzoltója is kiemelkedően teljesített az idei Lépcsőfutó Országos Bajnokságon. Két aranyérmet és két bronzérmet hoztak haza, amellyel elsősorban maguknak bizonyítottak, de öregbítették a győri tűzoltók jó hírnevét is.

Az idei Lépcsőfutó Országos Bajnokságra több mint százhatvan hivatásos tűzoltó nevezett, a helyszín pedig a már jól megszokott Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri, Elméleti Tömbje volt. Huszonkét emelet, amelyet teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékben, és acélpalackkal a hátukon kellett megtenni a tűzoltóknak. Ez körülbelül +30 kilónyi súlyt jelentett, férfiaknak és nőknek egyaránt. A versenyzők nemek és korcsoportok szerinti bontásban, egyéniben és párban vágtak neki a több száz lépcsőnek.

Megyénkből Hatos Csaba tűzoltó őrnagy egyéniben, Siska Odett tűzoltó főhadnagy és Varga Péter tűzoltó főhadnagy párosban szerzett aranyérmet, így velük beszélgettünk erről az igencsak embert próbáló kihívásról.

Hatos őrnagy és Siska főhadnagyról korábban már írtuk, hogy szenvedélyük a sport, és ha csak tehetik, elindulnak a különböző megmérettetéseken. Varga főhadnagy a labdarúgás szerelmese, de a fallabda is magával ragadta, kollégáival űzi rendszeresen.
– Szerintem kell egy társ az edzéshez, akivel lelkesíteni, vagy viccesen morogni is tudunk egymásra – kezdte mosolyogva Siska Odett. – Gyakorolni itt a laktanyában a tömlőszárítóban is tudunk, de a szabadhegyi víztoronyba is szívesen látnak minket.

Hatos Csaba, Siska Odett és Varga Péter


Arról megoszlanak a vélemények, hogy mi miatt igazi kihívás egy 22 emeletes toronyházba felfutni: míg Péter elsőként a légzőkészüléket említi, addig Odett és Csaba a plusz súlyt is hangsúlyozza. Maradjunk annyiban, hogy egy civil aligha bírná ezt a terhelést.

– A 22 emelet olyan szinten terheli a combot, s olyan gyorsan jön a savasodás, hogy arra már nem is marad idő, hogy tüdőben elfáradjunk – mesélte Odett, majd Csaba vette át a szót, aki már rutinos lépcsőfutónak számít, nem ez volt az első aranyérme.

– A csapatban futás életszerűbb, mert a valóságban sincs egyedül sohasem egy tűzoltó – avatott be minket a részletekbe. – A lényeg, hogy a társak nem hagyhatják el egymást, maximum fél lépcsőforduló lehet közöttük.

Az alapterve egyébként mindenkinek az egyéni volt, ám a helyszínen szembesültek vele, hogy vegyes párosban is indulhatnak, így Odett és Péter kétszer is bevállalta a 22 emeletet. Odettnek olyannyira szerencsét hozott a vegyes rohanás, hogy idén végre aranyérmet akasztottak a nyakába, a korábbi évek ezüstérmeihez képest. Harmadszorra tehát összejött az első hely, de azért egy egyéni bronzot is bezsebelt.

Hatos őrnagy – aki 3 perc 20 másodperc alatt ért fel – arról is beszélt, hogy az évek során megszerzett rutin nagyon sokat jelent ennél a versenynél, így szerinte bajtársai is évről-évre egyre jobbak lesznek, s egyéniben is elhozhatják a legfényesebben csillogó medált.

Hatos Csaba

– Mi rosszabb időre számítottunk, de végül egész jó időt futottunk, ami meghozta az aranyérmet, de nagyon elfáradtunk, ez tény – emlékezett vissza Varga főhadnagy. – Taktika nincs, a rutinos lépcsőfutók azt tanácsolták, hogy futás közben ne nézzük a szinteket, de ezt elég nehéz megállni! A 17. emeletig nagyon nehéz volt, de onnantól már tudtam, hogy csak öt szint van hátra.

– A saját határainkat ismét legyőztük, s persze jól esett az is, hogy a kollégák elismerően gratuláltak. A tavalyi eredményeinken javítottunk, ez mindig nagyon nagy motiváció – zárta Csaba.

– A közösség is nagyon jó ezeken a versenyeken, régi ismerősökként köszöntjük egymást, biztatjuk, vagy éppen ugratjuk a más megyékből érkező tűzoltókat. Ezek miatt is érdemes csinálni – hangsúlyozta Odett.

A három tűzoltó nem elégedett meg az érmekkel, megígérték, hogy jövőre is indulnak. Győrből egyébként Prohászka Ákos is bronzérmet szerzett, illetve a résztvevő csapat tagja volt még Gaál László és Horváth Vendel.

Kapcsolódó témák: #Száz12 | #tűzoltók |