Európai Nyelvi Koktélbárt rendeznek

Fotó: Győr+
Győr+
2019.09.23. 08:28

Játékokkal és tesztekkel, interaktív foglalkozásokkal, mini nyelvórákkal és valódi koktélokkal nyílik szeptember 26-án a Széchenyi István Egyetem aulájában az egynapos Európai Nyelvi Koktélbár. Az Európai Bizottság és az EUNIC Hungary rendezvényét helyben az egyetem mellett a megyei Europe Direct iroda, valamint a Hatos és Társa Nyelviskola is segíti. Fiatalokat és időseket, minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre.

„A megyei önkormányzatnál a nemzetközi kapcsolatokért felelek, emiatt is sokszor „megszálljuk” az egyetemet, mert a külföldi vendégeknek szeretjük megmutatni azt, amire büszkék vagyunk, és az egyetem határozottan ebbe a körbe tartozik. Partnereink elismeréssel nyilatkoznak ezekről a campus látogatásokról” – nyilatkozta portálunknak Dr. Lakatosné Dr. Novák Éva, aki az Europe Direkt megyei irodájának vezetőjeként a győri Európai Nyelvi Koktélbár egyik helyi szervezője.

Szeptember 26-án 11 órától rendezik meg a Széchenyi-egyetemen az Európai Nyelvi Koktélbárt

„A Europe Direct az EU előretolt helyőrsége, bástyája. Több száz iroda működik Euróra szerte, Magyarországon is minden megyében van képviselet. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete koordinálja tevékenységünket, és a megyei önkormányzattal társfinanszírozásban működünk. A cél jobban megismertetni az embereket az Európai Unióval. Sok programot szervezünk fiataloknak, diákversenyeket rendezünk vagy támogatunk. Tavaly, az Nyelvek Európai Napja alkalmából rendezett jubileumi versenyünknek nagyon jó visszhangja volt. Ott vetődött fel, hogy Budapest után Győrben is lehetne szervezni Európai Nyelvi Koktélbárt” – idézi fel az irodavezető.

Az Európai Bizottság és az EUNIC Hungary, az európai kulturális intézetek magyarországi hálózata idén tizedik alkalommal rendezi meg az Európai Nyelvi Koktélbárt. A szórakoztató, idegen nyelvekkel foglalkozó program Európa nyelvi és kulturális sokszínűségére és a nyelvtanulás, nyelvtudás fontosságára hivatott felhívni a figyelmet. Az első hét alkalommal Budapest adott otthont a rendezvénynek, ezt követően 2017-ben a Debreceni Egyetem, 2018-ban pedig a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara volt a házigazdája. Idén a jubileum alkalmából a szervezők két helyszínen is megrendezik a Koktélbárt. A budapesti program után szeptember 26-án 11 órától Győrben, a Széchenyi István Egyetem aulájában várják az érdeklődőket.

Dr. Lakatosné Dr. Novák Éva egy egyik helyi szervezője a rendezvénynek
Fotó: Májer Csaba József

Tizennégy kulturális intézet, az Európai Bizottság, a Széchenyi István Egyetem, a Győr-Moson-Sopron megyei Europe Direct iroda és a Hatos és Társa Nyelviskola asztalainál a látogatók kreatív és játékos idegen nyelvi feladatokat oldhatnak meg. Lehetőséget kapnak arra is, hogy német nyelvből próbanyelvvizsgát tegyenek, illetve tizenkilenc különböző mininyelvóra keretében részletesebben megismerkedjenek az angol, cseh, észt, francia, héber, holland, japán, kínai, olasz, orosz, portugál, roma, román, szlovák nyelvvel. A bejáratnál „európai nyelvi útlevelet” vehetnek magukhoz, melybe az asztaloknál egy, a mininyelvórákon pedig két pecsétet gyűjthetnek. Az első 550 látogatót, aki három pecsétet szerez, a szervezők vendégül látják egy alkoholmentes koktélra, a hat pecsétet összegyűjtő látogatók pedig részt vehetnek a tombolán, ahol értékes nyereményeket sorsolnak ki.

„10 % kíváncsiság, 40 % tanulás, 30 % felfedezés, 20 % játék lesz az összetevő a győri európai nyelvi koktélban. Megjelennek a külföldi kultúrintézetek, akik nyelvi játékokkal várják a standokon az érdeklődőket, és megpróbálják játékos módon felkelteni a kíváncsiságot a nyelvek iránt. Lehetőség lesz arra, hogy mindenki egy teljesen új nyelvet próbáljon ki. A Hatos és Társa Nyelviskola kuriózumként a holland és a kínai nyelvet kínálja. Fogunk mini nyelvórákat tartani orosz, olasz, spanyol és angol nyelvből is” – ígéri Hatos Hajnalka, hozzátéve, hogy a koktélban a legnagyobb százalékot mindig a tanulás adja. Ezért is fontos hangsúlyozni a nyelvtanulás jelentőségét és értékeit.

„Soha ennyi hallgató nem fordult még a nyelviskolánkhoz, mint most. Tudatosodott a nyelvtanulókban, hogy 2020-ban csakis emelt szintű nyelvi érettségi vagy B2-es általános középfokú nyelvvizsga birtokában nyerhetnek felvételt a felsőoktatásba” – hangsúlyozta Hatos Hajnalka.

Háttér

Minden évben szeptember 26-án ünnepeljük a Nyelvek Európai Napját. Ebből az alkalomból egész Európában nyelvi vetélkedők, fesztiválok és más rendezvények várják az érdeklődőket. Ezeken túlmenően televízió- és rádióprogramok, továbbá szakmai konferenciák hívják fel a figyelmet arra, hogy a nyelvtudásnak megkerülhetetlen szerepe van napjainkban.

Forrás: SZEhírek, Nyerges Csaba

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |