Harminc éve győzött ’56 szellemisége

Fotó: O. Jakócs Péter
győr+
2019.10.23. 12:31

Éppen harminc éve történt, hogy Magyarország ismét szabad, független ország lehet.

Harminc év egy ember életében nagy idő, de a történelem fonalán egy nagyon aprócska szakasz, amit ma is óvnunk, vigyáznunk kell” – hangsúlyozta beszédében a győri önkormányzatot képviselő Radnóti Ákos, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepségen, a Golgota emlékműnél, utalva arra: a rendszerváltáskor győzött ’56 szellemisége.

A megemlékezés a városházán kezdődött Szigethy Attila emléktáblájának koszorúzásával, majd az 1957-ben elhunyt politikus Szent István út 5. számnál látható domborművénél folytatódott. Ezt az ünnepi műsor követte a Golgota emlékműnél.

„Azoknak, akik a szabad világba beleszülettek, számukra a szabadság olyan természetes, mint ahogy a levegőt vesszük. Azok azonban, akik nem voltak ilyen szerencsések, és a szabadság csak távoli vágyálomként élt a szívükben, egészen másként értékelték azt. A hosszas fuldoklás után 1956. október 23-án ismét levegőt tudtak venni” – kezdte beszédét Radnóti Ákos a győri önkormányzat képviseletében, s az eseményeket felelevenítve elmondta, a pesti srácok irányt mutattak, és bátor kiállásuk révén felcsillant a remény. Az ország számos pontján, így Győrben is követték őket a forradalmárok a nemzet szabadságáért. A világ számos pontján rájuk figyeltek, de az együttérzést segítség nem követte. Bár egy időre sikerült megtapasztalni a szabadság érzését, de aztán az álom rémálommá vált, hiszen amit a magyarok tettek, az a diktatúra számára megbocsájthatatlan bűn volt. A nagy levegővételből vérbe fojtott forradalom lett, a szabadság jelképeivé váló utcákat újra lánctalpak rótták, dörögtek a fegyverek, és egyre többen estek el, míg végül a forradalom is elesett.

„Közeli még az emlék október 6-ról, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésére és áldozataira emlékeztünk. Az a szabadságharc is vértelen forradalommal, a magyarok hegyet-völgyet megrengető felkiáltásával kezdődött: Rabok tovább nem leszünk! Végül az a harc is elbukott, akkor is a túlerő győzött, és akkor sem maradt el a kegyetlen megtorlás. A történelem ismétli önmagát, mondhatjuk, de mindez nem véletlen. Mert a márciusi ifjak és a szabadságharc hőseinek bátorsága beleivódott a magyarokba, és erőt adott 1956-ban is. A pesti utcákon lélekben ott voltak Petőfiék, tudat alatt ott munkálkodtak az Aradon kivégzett honvédtisztek, mert a leigázott nemzet a szívében őrizte tovább a szabadság lángját” – fejtette ki Radnóti Ákos, majd azzal folytatta, hogy október 23. felemelő pillanatai után a diktatúra kijózanító válaszcsapásai következtek. A túlerő megroppantotta a felkelőket, és sajnos az 1956-os forradalom is a leverés és a megtorlás sorsára jutott.

Emlékeztetett: több mint három évtizededet kellett várni az újabb nagy lélegzetvételre, hogy aztán a forradalom után pontosan 33 évvel később, 1989. október 23-án kikiáltsák a köztársaságot. Végül győzött tehát ’56 szellemisége, és elégtételt kaptak az általunk ismert és ismeretlen hősök is. „Éppen harminc éve történt, hogy Magyarország ismét szabad, független ország lehet. Harminc év egy ember életében nagy idő, de a történelem fonalán egy nagyon aprócska szakasz, amit ma is óvnunk, vigyáznunk kell” – hangsúlyozta, majd a helyi eseményekre térve elmondta, városunkban is a magasba emelték a lyukas zászlót, a győriek is csatlakoztak a forradalomhoz.

Többek mellett Földes Gábor, Szigethy Attila, Tihanyi Árpád, Török István, Máté Mária, Halász Ödön és Szabó Béla tetteikkel hősökké váltak.

„Szerencsére vannak olyan ’56-osok is, akik még köztünk élnek, és el tudják mondani fiataljainknak, mi történt 63 évvel ezelőtt. El tudják mondani azoknak, akik örökségbe kapták, hogy milyen nagy dolog a szabadság. Bátor kiállásukért tisztelettel és köszönettel tartozunk nekik. A mi dolgunk és felelősségünk éppen ezért: emlékezni hőseinkre, soha nem feledni, amit értünk tettek, tovább őrizni a szívünkben a lángot, és továbbadni azt az utánunk jövőknek!” – zárta szavait Márai Sándor Mennyből az angyal című versére utalva Radnóti Ákos.

Szerző: Zoljánszky Alexandra
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #közélet |