Könnyebb közlekedés a Kismegyeri úton

Győr+
2019.09.16. 12:26

Nem csak egyszerűbbé és biztonságosabbá vált az autózás a Kismegyeri úton, de a csapadékvíz elvezetését is megoldották a szakemberek. A megújult útszakaszt hétfőn délelőtt adták át.

A Kismegyeri út, Kalász utca és Major utca közötti szakaszát 125 méter hosszan újították fel. A hivatalos átadón Borkai Zsolt polgármester ismertette, a 23 millió forintos fejlesztés a 13 éve indult útfelújítási program keretein belül valósulhatott meg.

Az útszakasz modernizálására a nagy átmenő forgalom miatt volt szükség.

Diligens Tibor, Borkai Zsolt, Prédl Antal

Diligens Tibor önkormányzati képviselő arról beszélt, a felújítási munkálatokat bonyolították a domborzati viszonyok, ugyanis a csapadékvíz elvezetését is meg kellett oldaniuk a szakembereknek. A képviselő kijelentette, az elkészült fejlesztés nem csak a környékbeliek életét teszi egyszerűbbé, a naponta erre közlekedő több száz autós is könnyebben érheti el úti célját.

A felújítás jelentősen megkönnyíti a közlekedést

Prédl Antal, a város útkezelő szervezetének vezetője elmondta, a teljes pályaszerkezetet lecserélték, szegélyeket és murvás padkát alakítottak ki, valamint az esővíz elvezetése is megvalósult. A vezető kiemelte, jelentős útszakaszt modernizáltak, ezzel szinte végéhez ért a Kismegyeri út felújítása.

Szerző: Bodrogi Sára
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos
Fotó: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #győri fejlesztés |