Zsebpénzükkel segítenek az ovisoknak

Fotó: Győr+
Győr+
2019.10.24. 16:37

A Kodály Zoltán Iskola 3/a osztályos tanulói is csatlakoztak a Ne csak álmodj hintát, homokozót elnevezésű jótékonysági kampányunkhoz.

Csütörtökön délelőtt nagy meglepetésben volt részünk, ugyanis a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola 3/a osztályos tanulói és tanárai látogattak el székházunkba. A kisiskolások zsebpénzüket ajánlották fel az Erzsébet Ligeti Óvoda Boglárka csoportjának. Gyűjtésünk célja, hogy közösen megvásárolhassunk egy speciális hintát és homokozót, aminek segítségével a sérült ovisok is együtt játszhatnak ép társaikkal.

Róthné Mezővári Lilian osztályfőnök látogatásukkor elmondta, hogy az első hívószóra csatlakoztak a gyerekek a kampányhoz. Fontosnak tartják, hogy már fiatal korban foglalkozzanak az érzékenyítéssel és elfogadásra neveljék a diákokat.

Orosz Sanyi a rádiózás rejtelmeibe vezette be a kisdiákokat

Nem maradhatott el a székház bejárása sem, így a gyerekek meglátogatták a TV stúdiót, megismerkedtek a technikával és a díszletekkel, de az igazi élményt a Győr+ Rádió nyújtotta. Orosz Sanyi megmutatta a rádiózás valódi és vicces oldalát, míg Adorján Andi adásba is kapcsolta a gyerekeket, így egy kicsit részesei lehettek az adásnak.

Kampányunkhoz rengetegen csatlakoztak, több mint 250 ember már adakozott, voltak akik a Goood.hu oldalon tették ezt, de sokan a gyűjtődobozainkat keresték fel.

Köszönjük mindenki önzetlen segítségét. Mi hiszünk benne, hogy együtt sikerülhet!

A gyerekek saját zsebpénzüket ajánlották fel, köszönjük az önzetlen segítségüket!

Gyűjtődobozaink:
– Műker 91 Kft. (9028 Győr, Szent Imre út 113)
– Győr+ Média székház: (9023 Győr, Kodály Zoltán utca 32/A)

Az Erzsébet Ligeti Óvoda Boglárka csoportjáról még többet olvashatsz IDE KATTINTVA.

Kapcsolódó témák: #Boglárka | #jótékonyság |