Győr

Tűz egy Liszt Ferenc utcai lakásban - Egy halott

2012. január 28. 19:04

Lángok csaptak fel Győrben, a Liszt Ferenc utca 33. szám alatt egy 3. emeleti lakásban. A tűzben egy ember veszítette életét.

Segítség gombnyomásra: tovább bővül a jelzőrendszeres szolgálat

2012. január 28. 09:34

Januártól ugyan megmaradt a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami támogatása, de némiképp csökkent a központi finanszírozás. A korábbi, fejenkénti 30 ezer forintos éves normatíva 25 ezerre apadt, így azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az idős, beteg emberek számára fenn akarják tartani a szolgáltatást, jobban a zsebükbe kell nyúlniuk.

Fantomkép alapján keresik az Árpád úti pékség rablóját

2012. január 27. 14:34

Késsel fenyegette meg az eladónőt, úgy rabolta ki egy ismeretlen férfi még kedden este a győri Árpád úti pékséget. A rendőrség fantomkép alapján is keresi a tettest.

A varázslatos iskolabusszal mehetsz iskolába

2012. január 27. 12:49

A varázslatos iskolabusz című mese ihlette azt a programot, amely a nebulók számára igyekszik vonzóvá tenni a közösségi közlekedést. Az ingyenes varázsbuszok péntekenként indulnak Ménfőcsanakról és Győrszentivánról, az első február 3-án. A gyerekek nem csak utazhatnak a csodajárgánnyal, hanem szemléletformáló kisfilmeket is nézhetnek iskolába menet közben.

Kommandósok a börtönnél, lezárták az utcát

2012. január 27. 10:07

Kommandósok zárták le a börtön melletti utcát a forgalom elől pénteken délelőtt. Kiderült: tüdőszűrés volt.

Fizika Napja a Krúdy Gyula Középiskolában

2012. január 26. 15:44

A győri Krúdy Gyula Középiskola pénteken rendezi immár hetedik alkalommal a „Fizika Napját".

Nyerjen GYŐR-SZOL ajándékcsomagot!

2012. január 26. 14:23

A GYŐR-SZOL Zrt. ajándékcsomagját nyerheti meg, aki velünk játszik. Nem kell mást tenni, csak helyesen kell válaszolni három kérdésünkre. A megfejtők között értékes tárgyakat sorsolunk ki.

Közel 450 millió forint kerül Győrbe turisztikai fejlesztésre

2012. január 26. 11:42

Három győri projekt kapott támogatást az Új Széchenyi Terv keretében a „Turisztikai Szolgáltatások fejlesztése” című felhíváson – jelentette be Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Győri orvos is esélyes az Astellas-díjra

2012. január 28. 18:43

Megyénk szakembere, dr. Németh Zoltán szülész-nőgyógyász is esélyes a Jubileumi Astellas-díj - Az év orvosa 2011 - díj elnyerésére.

Hamarosan új autóbusz-menetrend lép életbe Győrben

2012. január 28. 08:25

A Kisalföld Volán február 6-tól új autóbusz-menetrendet léptet életbe Győrben, ezáltal gyorsabbá és kiszámíthatóbbá válik a közösségi közlekedés a városban.

Megalakult a Győr-Moson-Sopron Megyei Egészségügyi Védelmi Bizottság

2012. január 27. 14:09

Megtartotta alakuló ülését kedden Győr-Moson-Sopron megyében is a megyei egészségügyi védelmi bizottság – tájékoztatta portálunkat Paár Veronika, a győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kabinet-titkára.

Villámközgyűlés (HELYSZÍNI)

2012. január 27. 10:11

Rekord idő alatt döntöttek a képviselők a pénteken tartott közgyűlésen tárgyalt napirendi pontokról. Többek között határoztak a 2012. évi sporttámogatási rendszerről, és pályázati kiírást fogadtak el erről.

Négyszázmilliós szállodafejlesztés Győrben

2012. január 26. 18:58

Több mint négyszázmillió forintból fejleszti a tulajdonos a győri Golden Ball szállodát; a cél a wellness-szolgáltatások kiépítése.

Ideiglenes forgalomkorlátozás a belvárosban

2012. január 26. 15:00

Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani Győrben a Jókai úton, a Révai út és a Szent István út közötti szakaszon pénteken 06.45 és 12.30 óra között.

Hivatalosan is átadták a rakparti utat VIDEÓVAL!

2012. január 26. 13:20

Ünnepélyes keretek között dr. Somogyi Tivadar alpolgármester adta át a közvetlenül a folyópart mellett vezető új utat a Móricz Zsigmond rakparton. A 400 millió forintos beruházáshoz a Kossuth híd konzolfelújítása, és az átkelőn egy kerékpárosút kiépítése is kapcsolódott 87 millió forint értékben.

Piros jelzés ellenére hajtott az autós a sínekre - FRISSÍTETT

2012. január 25. 14:30

A vasúttársaság úgy tudja: a tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti sínekre annak az autónak a vezetője, amely motorvonattal ütközött Csorna közelében szerda délután - közölte a GYSEV szóvivője az MTI érdeklődésére.
Tovább a gyorplusz.hu-ra
×