Csapadékkal érkezik a csillagászati ősz

Fotó: Rózsa Tamás
Időkép
2019.09.22. 11:27

Hétfőn csillagászati értelemben is kezdetét veszi az ősz, ezzel együtt csapadékosabbra fordul időjárásunk.

Szeptember 23-án helyi idő szerint délelőtt 9 óra 50 perckor érik ismét merőlegesen a Nap sugarai az Egyenlítőt. Ez az időpont az őszi napéjegyenlőséget jelenti, csillagászati értelemben is kezdetét veszi az ősz.

Az elnevezéssel ellentétben azonban nem ettől a naptól válnak hosszabbá az éjszakák a nappaloknál. A nappal hétfőn még 22 perccel meghaladja az éjszaka hosszát, egyezés csak a déli és északi félteke napszakjainak hosszát tekintve jön létre. Nálunk ténylegesen csak 26-át követően lesznek hosszabbak az éjszakák, mint a nappalok.


Csapadékkal köszönt be a csillagászati ősz

A naposabb, egyre melegebb hétvégét követően hétfőn nyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek, így a csillagászati ősz első napján búcsút inthetünk a ragyogó napsütésnek. A megvastagodó felhőzetből egyre többfelé számíthatunk esőre, záporokra, elsősorban a déli, délnyugati országrészben zivatarok is kialakulhatnak, melyek környezetében viharossá fokozódhat a légmozgás. Több helyen kiadós mennyiségű eső eshet. A hőmérséklet a vasárnapihoz képest néhány fokkal visszaesik, a legmelegebb órákban 14-22 fokot mérhetünk. 

Keddre megérkezik a csapadékot okozó sekély ciklon hidegfrontja. Így kezdetben még többfelé eshet, majd napközben délkelet felé szorul vissza a csapadék, nyugaton és északon délután már hosszabb napos időszakok is lehetnek. A szél északira-északnyugatira fordul, a Dunántúl nyugati felén és a Bakonyban erős, viharos lökések kísérhetik. Átlagos hőmérsékletű őszi időre, délután 17-23 fokra készülhetünk. 

Kapcsolódó témák: #időjárás |