Török világ Győrben


2019-09-27
Előadás
ingyenes program
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében szeptember 28-án 10-től 18 óráig a Várkazamata, Kőtárba (Bécsi kapu tér 5.) várják a török kor iránt érdeklődőket.
Hirdetés

10.30-11.30 „A győri vár nyomában”- Tárlatvezetés a Kőtár török-kori anyagában – Hargitainé Bartha Annamária tárlatvezetése.
A gyűjteményben található metszetek, téglák és kőemlékek segítségével megismerkedhetünk a győri vár építéstörténetével és a fontosabb török elleni harcokról. Megtudhatjuk, hogy hogyan és kiknek a tervei alapján épült ki közel negyven év alatt a vár és milyen hatással volt az 1566-os hadjárat a város arculatára, hol és milyen kapui voltak az erősségnek, hogyan zajlott a vár 1594-es elvesztése és 1598-as visszafoglalása, illetve hogy mi az igazság a vaskakas legendájában.

13.00-14.00 Török fürdők és fürdőkultúra – Birta Dominika régészhallgató előadása.
Az előadás segítségével vázlatos képet kaphatunk a török fürdők közvetlen előzményeiről, a görög, a római és az arab fürdőkről. Megismerkedhetünk a török fürdők felépítésével, az itt uralkodó szokásokkal és szociális jelentőségével a 16. században, illetve ezek hatásával napjainkra. Bepillantást nyerhetünk a hódoltság korabeli magyarországi török fürdők világába a fennmaradt régészeti adatok elemzésével.

14.30-15.30 A győri vár ostroma 1594 – Hargitainé Bartha Annamária előadása.
Jóllehet a győri vár a korszak egyik legmodernebb erődítményének számított 1594. szeptember 29-én mégis török kézre került. Korabeli források, naplók és feljegyzések segítségével követjük nyomon a július 31-én kezdődött ostrom mindennapjait, fontosabb összecsapásait és a vereséghez vezető eseményeket, valamint a vár parancsnokának Ferdinand von Hardeggnek további sorsát.

16.00-17.00 „Séta egy régésszel a Káptalandombon” – Deák Andrea régész előadása.
Egy virtuális séta keretében látogatnánk végig a Káptalandomb azon helyszíneit, ahol az elmúlt 2000 év régészeti emlékei előkerültek. Hol ástak a régészek és mit találtak egy-egy feltárás során. A káptalandombi középkori temető, a székesegyház szomszédságában feltárt templom, a római erőd falának pontos helyének és egyéb izgalmas felfedezések nyomába eredünk az előadás során.

A gyerekeket izgalmas játékok várják, eközben az idősebbek ízelítőt kaphatnak a „Török sarok”-ban eme érdekes világ hangulatából! A nap során „A győri vár” és a „Győr vára a török háborúban” című filmeket folyamatosan vetítjük.

Részvétel díjtalan.

további programok
2024-04-04 - 2024-08-31

Tárlat vasutas fotográfusok képeiből

A VOKE Arany János Művelődési Ház kiállítást rendez a győri vasútállomáson.

részletek
2024-04-09

Abák és hunok: Makoldi Miklós előadása

Izgalmas történelmi előadás várja az érdeklődőket április 9-én 18 órától Győrben, a Kereskedelmi és Iparkamara Baross termében.

részletek